Üzleti tippek

Kiáll a kormány az Advertum mögül

A kormány az Advertum Kft.-nek korábban ígért egyedi kezesség vállalásának visszavonására készül, a garancia nélkül azonban felszámolhatják a társaságot - írja a Népszabadság.

A Gyurcsány-kormány 2008-as határozata szerint az állam egyedi kezességet vállalt az Advertum Kft. tervezett 5,2 milliárd forint hitelfelvételének visszafizetésére azzal a feltétellel, hogy a cég a hitelösszegből 3,1 milliárd forintot fordít a profi labdarúgó liga állami tartozásának rendezésére.

Az Advertum Kft. az ígért állami kezességvállalás miatt magára vállalta a profi labdarúgó liga 3,1 milliárdos tartozását, a cégnek ezt akkor is ki kell fizetnie, ha nem jut hozzá a tervezett 5,2 milliárdos hitelhez.

A cég azt tervezte, hogy a fennmaradó 2,1 milliárd forintot egy országos médiarendszer kiépítésére és működtetésére költi, az éves nettó árbevétel legalább húsz százalékát pedig futballutánpótlás-nevelési programokra utalja át.

Az Advertum azonban máig sem jutott hozzá a kölcsönhöz, mert – az állami garanciavállalás ellenére – a Pénzügyminisztériumban nem írták alá a hitelszerződést. Sőt a szaktárca idén márciusban azt javasolta a kormánynak: vonják vissza a határozatot. A javaslat március óta nem került sem a Gyurcsány-, sem a Bajnai-kormány napirendjére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik