Üzleti tippek

Magyar filmek taroltak Brüsszelben

A két döntős, magyar vállalkozói kisfilm elsöprő sikereket ért el a "brüsszeli Oscaron”. Ducsai Szabolcs filmje a két kishörcsögről első helyezést ért el, míg a Jam Film munkája a bronzérmet hozhatta el.

Az Európai Bizottság az Európai Kis- és Középvállalkozások Hete rendezvénysorozat apropóján idén először hirdetett filmes versenyt. A pályázat célja a vállalkozói lét népszerűsítése volt – írj az ITD Hungary közleményében.

A Földszint 1 Produkció által, hörcsögök főszereplésével készült magyar kisfilm eredetiség, kivitelezés, forgatókönyv és relevancia alapján is a vállalkozói lét kategóriában Európa legjobbja lett. A felelősségteljes vállalkozás témakörben indult másik magyar film a harmadik helyezést érte el.

Az Európai Bizottságnak annyira megtetszettek a hörcsögök, hogy a testület ezentúl a magyar filmmel népszerűsíti majd a vállalkozói létet – mondta el a díjátadáson a nyertes Földszint 1 produkciót képviselő Kovács Patrik, a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének elnöke. A magyar filmeseket a helyszínen többen is megkeresték, többek között egy spanyol televízió producere is, aki együttműködést ajánlott.

Így vállalkozzatok! – erre buzdítja Ducsai Szabolcs, a 3000 eurót nyert alkotás producere a honi cégeket, aki szerint filmje jó példa arra, hogy minimális alaptőkével, maximális lelkesedéssel és hittel is lehet sikereket elérni – olvashatjuk az ITD Hungary közleményében.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik