Üzleti tippek

Megvannak a győztesek az MTV tenderén

Részeredmény született a Magyar Televízió (MTV) új, óbudai gyártóbázisa legszükségesebb eszközeinek megvásárlásáról szóló pályázaton, miután az öt kategóriából csak négyben hirdettek győztest - értesült a közmédiumot felügyelő közalapítvány kuratóriumi elnökségének több tagjától az MTI.

Az új adáslebonyolító-rendszert a Rexfilm Kft. szállíthatja (299 millió forint értékben), a központi kapcsolótermet a Rexfilm Kft. (323 millió), a hangkeverő berendezéseket a Navigator Informatika Zrt. (149 millió), az utasító rendszert az AudMax Broadcast Kft. (90 millió) – közölte a közszolgálati médium az eredményhirdetést követően az MTI-vel.

“Az 5. részteljesítésre kizárólag érvénytelen ajánlatok érkeztek” – írták, jelezve: a közbeszerzési törvény előírásait figyelembe véve döntenek ezen műszaki eszközök beszerzéséről. A tender eredményét és a döntéshozatal módját a nap folyamán közleményben bírálta a közmédiumot felügyelő közalapítvány kuratóriumi elnökségének négy, ellenzék által delegált tagja.

“A Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnökségének szocialista-szabaddemokrata többsége a tegnapi napon újabb százmilliós megrendelést adott a Wallis-csoporthoz kötődő Navigátor Informatika Zrt.-nek” – írták a testület Fidesz és KDNP által delegált tagjai. Mint hozzátették, korábban éveken keresztül a Wallis vezérigazgatója volt Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt, akinek intézkedéscsomagja a közmédiumoktól forrásokat kíván elvonni.

Kitértek arra: a kuratóriumi elnökség szocialista és szabad demokrata tagjai nem támogatták azt a javaslatukat, hogy kérjenek konzultációt az MSZP és az SZDSZ frakciójától, valamint a miniszterelnök-jelölttől a tendert lezáró döntés meghozatala előtt.

A kuratóriumi elnökség február 11-én döntött úgy, hogy a köztelevízió egy, a legszükségesebb berendezésekre szorítkozó közbeszerzési eljárás során vásárolja meg az új óbudai székház egyes eszközeit. E döntés azt követően született meg, hogy a határidő előző napi lejártáig egyetlen ajánlat sem érkezett a teljes felszerelés beszerzésére.

Medveczky Balázs, az egy éve elnök nélkül működő intézmény ügyvezető alelnöke február 13-án úgy nyilatkozott az MTI-nek, hogy április közepére lezárulhat a közbeszerzési eljárás. A köztévé március 26-i közleménye szerint a formai és alkalmassági feltételeknek korábban megfelelt cégek mindegyike – az Albacomp RI Kft., az AudMax Broadcast Kft., a Navigator Informatika Zrt., a Rexfilm Kft. és a Studiotech Hungary Kft. – benyújtotta ajánlatát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik