Üzleti tippek

A Blikkben vetélkedik Jakupcsek

Április 6-tól műveltségi vetélkedőt indít a Blikk. A vetélkedő kérdéseit Kerényi Péter állította össze, míg az egy hónapos kvízsorozat arca Jakupcsek Gabriella lesz.

Az általános műveltségi vetélkedő keretében mindennap kérdéseket tesz fel a napilap. Minden hétköznap 15 kérdés és a hozzájuk tartozó 3-3 válaszlehetőség jelenik meg az újságban, vasárnaponként pedig 30 kérdésen törhetjük a fejünket. A válaszokat a 4 játékhét alatt négyszer kell beküldeni, a lap által mellékelt válaszfüzetben.

A játékot Jakupcsek Gabriella és Kerényi Péter neve fémjelzi. A két tévés személyiség először dolgozik együtt. Jakupcsek Gabriella korábban a TV2-ben vezette a “Multimilliomos most vagy soha!” című vetélkedőt. Kerényi Péter újságíró, műsorszerkesztő, kommunikációs szakember a játékkérdések összeállítójaként működik közre. Olyan klasszikus produkciók kötődnek a nevéhez, mint pályája elején a „Van benne valami”. A rendszerváltás után főszerkesztőként ő készítette többek között a „Szerencsekerék”, a „Mindent vagy semmit”, a „Legyen ön is milliomos” című műsort. Ő írta „Az ország tesztje” kérdéssorait is.

A játék illeszkedik a Blikk „Közöd” kampányába, a műveltségi vetélkedőt kísérő kampány pedig a Ringier saját lapjaiban és online fórumain jelenik meg. A kreatívokat a Carbon készítette.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik