Üzleti tippek

Titkos aktákat vezet a Lidl az alkalmazottairól

A közelmúlt megfigyelési botránya után újabb hasonló és rendkívül kínos ügy robbant ki a Magyarországon is jól ismert német diszkontáruházi láncnál, a Lidlnél: ezúttal az alkalmazottak betegségeiről végeztek feljegyzéseket.

A Der Spiegel című hetilap vasárnap megjelent számában ezúttal arról számolt be, hogy a Lidl – törvénytelen módon – belső aktákat vezetett az alkalmazottak betegségeiről. Eszerint az áruház dolgozóinak betegállomány után egy formanyomtatványt kellett kitölteniük, s ezen a legpontosabban fel kellett tüntetni az adott betegség okát, illetve jellegét. Minderre egy szemeteskukából derült fény, a közelmúltban ugyanis egy bochumi szemetesben találtak rá ilyen jellegű, munkajogi szempontból mindenképp illegálisnak számító dokumentumokra.

A Lidl németországi vezetője nem cáfolta, hogy éltek a szóban forgó “betegségkutató” formanyomtatványok eszközével. Elismerte, hogy e meglehetősen sajátos eszköz nem felelt meg az adatvédelem előírásainak, azt állította ugyanakkor, hogy csupán az alkalmazottak egészségi állapotáról kívántak tájékozódni. Frank-Michael Mros kijelentette, hogy az eljárást az elmúlt év végén beszüntették.

Élesen tiltakozott a Lidl által alkalmazott gyakorlat ellen a szövetségi adatvédelmi biztos. Peter Schaar a Der Spiegelnek nyilatkozva hangsúlyozta, hogy a munkavállalók esetében a betegség oka nem tartozik a munkáltatóra. Példaként hozta fel azt a kukában talált “hivatalos” dokumentumot, amely egy alkalmazott esetében pszichikai jellegű megbetegedésről beszélt, míg egy másik, ugyancsak betegállományba küldött személyről azt állapította meg, hogy teherbe akar esni.

Az újabb botrány aligha tesz jót a Lidl tekintélyének, amelyet a tavalyi megfigyelési ügy amúgy is alaposan megtépázott. Akkor arra derült fény, hogy a vállalat vezetői hosszú időn keresztül magándetektívekkel, illetve rejtett kamerák segítségével figyeltették az alkalmazottakat, “jegyzőkönyvezve” a munka során, több esetben ugyanakkor a munkahelyen kívül is tanúsított szokásaikat. Így például azt, hogy ki kivel beszél, vagy hogy hányszor megy ki a mellékhelyiségbe. Az ügy óriási megbotránkozást váltott ki, s a Lidl vezetősége nyílt levélben kért bocsánatot mind az alkalmazottaktól, mind a vásárlóktól.

A mostani botrány minden valószínűség szerint újabb vihart kavar, amelynek előszele máris érezhető. Az ellenzéki Zöldek pártjának vezetője, Claudia Roth ugyanis vasárnap egy nyilatkozatban azt hangoztatta, hogy a Lidl semmit nem tanult a tavalyi ügyből. A politikus a vásárlókat az áruházlánc megbüntetésére, azaz arra szólította fel, hogy jól fontolják meg vásárlásaikat. A fogyasztók ily módon világossá tehetik, hogy nem értenek egyet azzal, ha a Lidlnél lábbal tiporják a munkavállalók jogait – fogalmazott Claudia Roth.

Közben tovább gyűrűzik a német vasútnál, a Deutsche Bahnnal a közelmúltban kirobbant – szintén nem első – megfigyelési botrány. Wolfgang Tiefensee közlekedési miniszter vasárnap haladéktalan és teljes körű vizsgálatot sürgetett azokkal a bebizonyosodott törvénytelenségekkel kapcsolatban, amelyek alapján a vasút több mint 80 ezer alkalmazottjának e-mail üzeneteit figyelték meg éveken keresztül. Mindezt bevallottan azzal a céllal tették, hogy “ellenőrizzék” a vállalatra esetleg rossz vényt vető, mindenekelőtt politikusoknak és újságíróknak küldött üzeneteket. A “különösen rosszakat” azonnal töröltették is. Nem is csoda, hogy a Deutsche Bahn elnöke, Harmut Mehdorn ezek után lemondott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik