Üzleti tippek

Megromlott a Globus?

A francia tulajdonos bezárja a Globus budapesti üzemét, így 216 ember veszíti el a munkáját. A szakszervezetek tiltakoznak, szabálytalanságról beszélnek, és ha nem sikerül megegyezniük a vállalatvezetéssel, akkor a munkaügyi bíróság elé viszik az ügyet.

A Konzervipari Dolgozók Szakszervezete (KDSZ) és az Élelmezésipari Dolgozók Szakszervezeteinek Szövetsége nyílt levélben tiltakozott a francia CEBAB tulajdonában lévő a Globus Konzervipari Zrt. elbocsátási intézkedései ellen. Hernádi Zoltánné, a KDSZ elnöke az FN-nek elmondta, hogy szerintük a cég nem tartotta be a csoportos létszámleépítésre vonatkozó, a munka törvénykönyve által előírt formai követelményeket.

Nem veszünk konzervet

„A törvény szabályozza a csoportos leépítések folyamatát: hét nappal az összehívás és a bejelentés előtt írásban kell értesíteni az üzemi tanácsot, ami a Globusnál nem történt meg. Hétfőn minden előzmény nélkül összehívták az embereket, és tudatták velük, hogy bezár a gyár. A fizikai állomány nagy része azonban épp nem volt benn, mert a rugalmas munkaidőkeret miatt a mostani hetet már februárban ledolgozták. Szegények a sajtóból tudták meg” – mondta Hernádi Zoltánné.

A Globus kommunikációs tanácsadójának, a Front Page Communications munkatársa, R. Kovács Dániel szerint viszont a cég betartott minden jogszabályt. A gyárbezárás okaként az évek óta csökkenő keresletet, illetve a költségek drasztikus emelkedését említette. Például a gyenge forintárfolyam miatt a konzervdobozok alapanyagának az ára is nagyon megnőtt, ugyanis ezeket a költségeket euróban számolták el. Állami támogatást nem tudnak igényelni, hiszen a budapesti gyár nem működik tovább. „A vevők egyre inkább más típusú élelmiszereket választanak. A keresletcsökkenés eddig is általános probléma volt, a válság csak felerősítette a hatásokat” – tette hozzá.

A Globus

1937-ben Honthy Hanna volt a Globus “reklámarca”
(forrás: Retronom.hu)

Még tárgyalnak

„Tisztában vagyunk vele, hogy a válság az élelmiszeripart is elérte, ugyanakkor a mostani döntés mögött nem látjuk a gazdasági hatástanulmányokat, indoklásokat, sőt azt gondoljuk, hogy a cég szándékosan a gazdasági válság idejére időzítette bejelentését, s ezzel a 216 munkavállalónak esélye sem lesz új munkahelyet találni” – áll a szakszervezetek közleményében. A konzervgyár sajtósa elmondta, hogy amíg az egyeztetések folyamatban vannak, nem igazán tudnak beszámolni konkrét döntésekről, így a dolgozók újra munkába segítéséről sem.

Megakadályozni nem tudják a gyár bezárását, ezért most a dolgozók védelme a legfontosabb. Szóbeli ígéretet kaptak a munkavállalók, hogy május 7-ig állásidőben maradnak, utána pedig megkapják a végkielégítést. „Ezeket írásban is szeretnénk látni” – mondta az érdekképviseleti vezető. Hernádi Zoltánné sikerként könyveli el, hogy a közleményük hatására hétfőn leülnek a vállalatvezetéssel, és megbeszélik a további teendőket. Ha eredményes lesz a tárgyalás, akkor nem fordulnak a munkaügyi bírósághoz.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik