Minden tulajdonos vagy lakó felelős azért a személyért, akit beenged a kapun – olvasható a tévékuratóriumnak otthont adó belvárosi épület lépcsőházában kifüggesztett házirendben. A kérdés csak az, hogy az intézményért való aggódás, valamiféle politikai intrika, esetleg e kettő keveréke miatt nem sikerült bő egy éve betölteni az elnöki posztot.
A pályázatsorozaton eközben összeállt egy körülbelül tíztagú csapat, amely rendre beadja elképzeléseit, akár abban a biztos tudatban is, hogy a győzelemre vajmi kevés az esélye. Ilyen lehet Rudi Zoltán, akinek sorrendben a hatodik elutasítást kellett elkönyvelnie: 2007 októberében egyhangúlag döntött úgy a kuratórium, hogy megpályáztatják a posztot (azaz nem adnak újrázási lehetőséget az első olyan vezetőnek, aki kitöltötte négyéves hivatali idejét), majd egymás után öt pályázaton bukta el az elnökjelöltté válást.
Rajta kívül csak Szabó Stein Imre maradt meg az első pályázaton indulók csapatából. A kuratóriumi körökben gyakran örök alelnökesélyesként emlegetett versenyző nagy előnye éppen az, hogy műsorkészítőként és menedzserként is megmutathatta már, hogy mit tud, így akár szakmai, akár menedzserhátterű első ember alá beilleszthető a rendszerbe. Hasonló érvek szólnak Székely Ferenc mellett, akinek a neve szintén rendre felmerül a pályázók listáján, noha kétszer is elbukta a jelöltséget: a második futamban kilenc, a harmadikban hét voksot kapott a szükséges tíz helyett a jelöléskor – hogy aztán azóta ne jusson be az utolsó körbe.
A kezdőcsapatból akadt, aki megelégelte a lövészárok-harcászatot: az Indexen Tévéostrom címen média¬blogot is indító Hammer Ferenc például a harmadik körben már kihagyta a lehetőséget. Ismerői szerint ebben az is szerepet játszhatott, hogy addigra épp elenyésztek a nagyobbik köztévé finanszírozását is a huszonegyedik századra szabó médiatörvény megszületésének esélyei.
Akadt helyette kitartó törzsgárdatag, mégpedig a belsős Havasi Já-nos tévés szerkesztő személyében. Ő a második körben szállt először versenybe, mégpedig páratlan szériával: egymás után négy menetben álltak mellé a testület fideszes tagjai, valamint a KDNP-s delegált. Ez azonban csak öt voks – épp a fele a jelöltséghez szükséges támogatásnak. Havasi ennek ellenére újra és újra nekifut a távnak.
„Ahhoz, hogy meglássuk, a többiek blöffölnek-e, végig játékban kell maradni” – magyarázza, saját elképzeléseiről csak annyit mondva, hogy klasszikus közszolgálati tévét csinálna. Az esélytelenek nyugalmával várhatta eddig a fejleményeket több belső munkatárs, köztük a 2004-ben a döntőben Rudi ellenében alulmaradó Baló György; a szakmaszerte elismert műsorkészítő csak a harmadik pályázaton kapott két támogató szavazatot, ám ez nem volt elég ahhoz, hogy megismételje 2002. őszi sikerét, és megszerezze a jelöltséget. Helyette egy új, a médiaügyekben kevésbé jártas, a marketingipart annál jobban ismerő játékos került képbe. „Nem a televízióban nőttem fel” – ismerte el január közepi meghallgatásán Sztaricskai Tamás, aki volt vezető állásban a McDonald’snál, a Raiffeisen Banknál vagy az éppen induló Vodafone-nál. A legutóbbi két körben éppen a szükséges számú szavazattal elnöknek jelölt menedzser azonban mindkét alkalommal elvérzett a célegyenesben, vagy¬is amikor a pártdelegáltak mellett a civilek szavazatait is meg kellett volna szereznie.
A szükséges 24 voks helyett januárban 18-at, március közepén eggyel ennél is kevesebbet kapott. A kérdés már csak az, hogy hosszabb távon is interregnumra rendezkedik-e be a rendszer, esetleg a Fidesz után a szocialisták is az új médiatörvény-tervezet mögé állnak-e. Az abban vázolt új rendszerben ugyanis nincs se szavazategyenlőség, se civil kurátorság.
