Üzleti tippek

Miért buktak a UPC vezetői?

Távoztak a UPC Magyarország vezetői, a regionális csoportot pedig teljesen megszüntették. A cég nem nyilatkozik arról, mindez összefüggésben áll-e a Figyelő által korábban megszellőztetett vizsgálattal. A Figyelő új írását ajánljuk olvasóink figyelmébe.

Miért buktak a UPC vezetői? 1

Izgalmas nap volt a UPC Magyarország Kft.-nél március 5-e, amikor a kábelcégnél folyó vizsgálatról címlapján tudósító Figyelő megjelent (Gyanúba keveredve – Figyelő, 2009/10. szám). Ezen a csütörtökön ugyanis arról döntöttek, eltávolítják a cég regionális és magyar részlegének teljes felső vezetését. A budapesti Kinizsi utcai központban dolgozó, mintegy tucatnyi alkalmazottat foglalkoztató Közép-Európai szervezeti egységet március végével teljesen megszüntetik. Ennek vezetője, Kovács Nimród – a UPC regionális tevékenységének emblematikus figurája – nyugdíjba vonul, a dolgozóknak pedig megszűnik a munkaviszonyuk. A hivatalos indoklás szerint a kábelcég hat regionális leányvállalata – Magyarországon, Romániában, Lengyelországban, Szlovéniában, Szlovákiában és Csehországban – már elég érett ahhoz, hogy ne legyen szükség a régió piaci trendjeit követő, az egyes társaságok tevékenységét segítő egységre. A lépés tehát formálisan a hatékonyság javítása érdekében történt.

Joe Zuravle, ex-vezérigazgató. Őt is felállították. Fotó: Hartyányi Norbert

Joe Zuravle, ex-vezérigazgató. Őt is felállították. Fotó: Hartyányi Norbert

Emellett még a UPC Magyarország Kft. négy felső vezetője is benyújtotta a lemondását. Így tehát március 31-én távozik a társaságtól Joe Zuravle vezérigazgató és további három menedzser. Információink szerint az új csúcsvezetésben csak egyetlen személy képviseli a folytonosságot: Srankó Balázs, a műholdas tévészolgáltatást végző UPC Direct közép- és kelet-európai ágának ügyvezető igazgatója.

A közeljövőben a régiót közvetlenül Gene Musselman, a UPC Broadband elnöke és üzemeltetési vezetője irányítja, s ő ideiglenesen a UPC Magyarország ügyvezető igazgatói tisztét is betölti – szól a cég közleménye. Ez egyrészt egyértelművé teszi, hogy nem előre eltervezett váltásról van szó, másrészt – miként egy forrásunk fogalmazott – praktikusan azt jelenti, hogy amíg nincs meg a következő helyi vezető személye, addig az amszterdami központból vezérlik az itteni tevékenységet. A hivatalos közlemény semmilyen összefüggésben sem utal arra a belső vizsgálatra, amelyet a UPC amerikai anyavállalata, a Liberty Global Inc. indított, és a szintén amerikai White & Case ügyvédi iroda jogászai vezetnek.

Szokatlan eljárás

Lapunk érdeklődésére a UPC nem kívánt arról nyilatkozni, hogy e vizsgálatnak van-e köze a viharos gyorsaságú átszervezéshez és a menedzserek csoportos távozásához. A társaság nem említ semmilyen visszaélés-gyanút, noha úgy tudjuk, a multivilágban rendkívül szokatlan eljárással szabadultak meg a vezetőktől. A lapunk történetét további részletekkel kiegészítő HWSW.hu internetes portál szerint például március 5-én egyesével hívták be a magyarországi érdekeltség és regionális szervezet vezetőinek egy részét, és közülük sokan felmondólevéllel távoztak a raportról.

A múlt év vége óta tartó, razziaszerű hirtelenséggel kezdődő pénzügyi vizsgálat részleteiről újabb információk nem jelentek meg, bár egyik forrásunk már büntető-feljelentésről is tud. Lapunk múlt csütörtöki megjelenése óta elért iparági forrásaink (beszállítók, partnerek) is megerősítették, hogy a cégen kívül is érezni lehetett, speciális eljárás folyik a UPC-nél. A társaság a korábbi szerződéseinek rendben levőségéről küldött ki és íratott alá papírokat; ebből az érintettek éppenséggel az a következtetést vonták le, hogy valami nincs rendben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik