Üzleti tippek

Menesztették a UPC vezéreit

A Figyelő a múlt heti számában írta meg, hogy a magyarországi médiavállalat háza táján december óta folytattak vizsgálatot az anyacég megbízására. A vizsgálat eredményeként most felszámolták a UPC közép-európai regionális szervezeti alegységét, és távozik a két vezető, Kovács Nimród és Joe Zuravle.

A UPC Broadband már múlt pénteken bejelentette a közép-európai üzemeltetés újjászervezését és korszerűsítését. Akkor azt közölték március 31-től megszűnik az a regionális menedzsmentcsoport, amely a UPC működését felügyelte Magyarországon, Romániában, Lengyelországban, Szlovéniában, Szlovákiában és Csehországban.

Az érintett területek közvetlenül Gene Musselman, a UPC Broadband elnökének, üzemeltetési vezetőjének felügyelete alá fognak tartozni. Gene Musselman ezen felül ideiglenesen a UPC Magyarország ügyvezető igazgatói tisztségét is betölti, ahol az egyre erősödő versenykörnyezetben, a teljesítmény és az ügyfélelégedettség növelése érdekében egy megújult csapat élén dolgozik majd.

A cégnél egyébként ugyan az az ügyvédi iroda, a White & Case folytatott vizsgálatot december óta, amely a Magyar Telekom (MT) vitatott montenegrói szerződéseit is vizsgálta, annyi különbséggel, hogy a UPC esetében a megbízást az anyavállalat adta. Az MT-nél a vizsgálatot az amerikai tőzsdefelügyelet kezdeményezte, és a mai napig a Magyar Telekomnak 15,2 milliárd forintjába került.

A UPC esetében a Figyelő írása szerint, a vizsgálat során laptopokat, illetve archívumokat foglaltak le valamint a felsővezetők határidőnaplóit is átvizsgálták. Állítólag a cégnél, két szerződéscsoportot vizsgáltak: egy beruházásokkal, illetve egy hálózat-karbantartással kapcsolatos elszámolási anomáliát.

Az Index információi szerint a UPC magyarországi felsővezetőinek vesztét a menedzsment tulajdonában lévő cégek és a UPC között kötött szerződések okozhatták. Kovács Nimródnak a cég regionális elnökének több olyan cége is van, amelyik a kábelkommunikációs iparban dolgozik. Emellett tanácsadó cégben is van tulajdonrésze, illetve borkereskedése ( a Monarchia, amelynek boltja éppen a UPC székházának alagsorában található – a szerk.) gyakran tűnik fel hirdetőként a UPC tulajdoni körébe tartozó csatornákon, így többek közt a Sport1-en is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik