Üzleti tippek

12,2 millió mobiltelefonunk van

A mobiltelefon-előfizetések száma 2008. IV. negyedévében 453 ezerrel nőtt, és 2008 végére meghaladta a 12,2 milliót - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.

Az előző év azonos időpontjához képest 2008 végén az előfizetői állomány 1,2 millióval, 11 százalékkal lett magasabb. A feltöltőkártyás előfizetések száma egy év alatt 599 ezerrel emelkedett, ugyanakkor részarányuk csökkent. A negyedév végén 100 lakosra már 122 mobil-előfizetés jutott.

A telefonbeszélgetések időtartamának 73 százalékát mobiltelefonokról indított hívások tették ki. A mobilhálózatban a negyedév folyamán 6 százalékkal több hívást kezdeményeztek, mint egy évvel korábban, eközben 12 százalékkal emelkedett a mobiltelefonálással töltött összes percidő. Egy előfizetésre átlagosan 334 percnyi beszélgetés jutott, ami egy százalékkal több, mint egy évvel korábban. Egy hívás átlagos hossza 2,1 perc volt.

Esik a veztékes vonalak száma

Bár szám szerint egyre több vállalkozás kínál vezetékes vonalat, a vezetékes fővonalak számának esése nem lassul. A tavalyi év végén – előzetes adatok szerint – 3,1 millió vezetékes fővonal volt üzemben, 182 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban és 53 ezerrel kevesebb, mint szeptember végén. A 100 lakosra jutó vezetékes fővonalak száma az időszak végén 30,9 volt. A vezetékes kategórián belül 18 százalékos az ISDN-vonalak aránya.

A vezetékes vonalakról indított hívások száma 9 százalékkal, időtartama pedig 12 százalékkal csökkent az előző év negyedik negyedévéhez képest. A visszaesés hátterében a mobilforgalom emelkedése, valamint az egyre inkább terjedő ingyenes internetes telefonálási lehetőség áll.

Egyre több internet-előfizető van

A tavalyi év utolsó negyedévében az internetszolgáltatók száma 403 volt, 77-tel több, mint egy évvel korábban. A KSH közlése szerint 2008-ban közel félmillióval gyarapodott az internet-előfizetések száma, aminek eredményeként az év végére átlépte a 2,3 milliót.

Az internet-előfizetések kétharmada széles sávú technológiához kötődik: ez a szolgáltatási terület 2007 decembere óta 18 százalékkal bővült. A vezeték nélküli kategória még ennél is nagyobb mértékben, 56 százalékkal nőtt. Az összes internet-előfizetés majdnem negyede a mobil kategóriába tartozott, részaránya egy év alatt 5 százalékponttal növekedett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik