Üzleti tippek

Egymilliárdot tudnának spórolni a BKV működésén

Nem aggályos offshore cégekkel szerződnie a vállalatnak, ha az megéri - jelentette ki a vállalat vezetője.

Mintegy egymilliárd forint “kophat” el úgy a BKV-nál, hogy az nem a cég érdekeit szolgálja, s ennyit lehetne megtakarítani a működésen a jövőben – mondta Kocsis István, közlekedési cég vezérigazgatója.

A vezérigazgató szerint mégis vannak olyan politikai körök és lobbisták, akiknek nem érdeke például a cég átalakítása, vagy a tanácsadói szerződések átláthatóvá tétele.

Míg 2007-ben mintegy 730 millió forintot költött a cég tanácsadásra, 2008 január és augusztusa között 383 milliót, szeptember és december között 35 milliót, idén január és február között pedig mintegy 27 millió forintot fordított ugyanerre, és hozzáfűzte a 2008 szeptemberétől megkötött és lekönyvelt különféle tanácsadói szerződéseket a cég nyilvánossá teszi, felteszi azokat saját honlapjára.

Kocsis István elmondta, azt szeretné elérni, hogy a BKV “kivéreztetése szűnjön meg”. A vállalat vezérigazgatója szerint nem aggályos, hogy a BKV offshore cégekkel kötött tanácsadói szerződéseket, mert, mint fogalmazott, a befektetés már megtérült és a gazdasági válság bebizonyította, hogy a nagy múltú pénzintézetek sem biztonságosak.

Az Index internetes újság múlt csütörtökön azt írta, hogy a BKV 2008 szeptemberétől összesen 100 millió forint értékben kötött tanácsadói szerződéseket 23 céggel, közöttük betéti társaságokkal, offshore cégekkel és ügyvédi irodákkal.

A szerződések között volt két húszmillió forintos, amelyeket a piacon nem ismert offshore cégekkel kötött a BKV, de előfordult közöttük formacipő-tanácsadásra, vagy jegygyártásra kötött szerződés is.

Kocsis István szólt arról is, hogy egyelőre nincs döntés a belga buszok beszerzéséről. Amint a döntés megszületik, a használt buszok egy éven belül megérkezhetnek – tette hozzá. Felhívta a figyelmet arra, hogy a Van Hool által tett ajánlat értelmében a BKV 32 darab 8 éves buszt vehetne darabonként 20 millió forintért.

A HÉV kiszervezésével kapcsolatban elmondta, hogy az üzletág kiválása kedvező körülmények között augusztus végére valósulhat meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik