Üzleti tippek

Új szekció a Reklámszövetségben

Közterületi Média Szekció néven új tagozattal bővült a Magyar Reklámszövetség, amely a Magyar Közterületi Reklámszövetségből kilépett tagokat fogja össze. A vezető Koltai Viktor, az A Plakát Kft. ügyvezetője lett.

Az új szekciót az MKRSZ-ből már korábban kilépett tagok – az EuroAWK, a Mahir CityPoster és a Pont Reklám – az onnan elmúlt hetekben távozott cégek – az Europlakát, az A Plakát, a Pannon Plakát és az ESMA-Hungaroplakát -, valamint az új tagként csatlakozott Euro Publicity Kft. hozta létre.

Koltai Viktor ezzel kapcsolatban ismételten elmondta, hogy az új tagozat megalakulására azért volt szükség, mert az MKRSZ az elmúlt másfél évben nem a szakma, hanem egy jól körülhatárolható tulajdonosi csoport érdekeit helyezte előtérbe, ami a tagok számára elfogadhatatlan volt.

Hidvéghy Melinda, az MKRSZ elnöke az MTI kérdésérére visszautasította Koltai Viktor állítását, miszerint egy tulajdonosi csoportot szolgálnának ki. Emlékeztetett arra, hogy a szakma egyik legnagyobb problémájára próbáltak megoldást találni akkor is, amikor a 2007-ben a közgyűlés határozatot fogadott el a “nem nevesített” táblákon való reklámozás ellen. A tagság már 2008-ban, a reklámtörvény módosításában rögzítettek előtt egy évvel vállalta, hogy nevesítik a tulajdonukban és kezelésükben lévő táblákat. Hidvéghy Melinda hangsúlyozta: a feketegazdaságot erősítő, illegális táblák elleni fellépés nyilvánvalóan közérdek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik