Üzleti tippek

Nem épít le a Ringier

Nem leépítéssel, hanem az erőforrások mainál is optimálisabb kihasználásával ellensúlyozza a válság hatásait a Ringier Kiadói Kft. - közölte Mihók Attila ügyvezető igazgató az MTI-nek nyilatkozva.

Az egyik legfontosabb dolog a munkahelyek megőrzése – mondta az ügyvezető igazgató, aki szerint ők másként reagálnak, mint más hasonló cégek. “Nem fogtuk vissza a marketinget, az új projekteket, az online fejlesztéseket” – mondta, hozzátéve, “ha első rémületében mindenki behúzza a kéziféket, akkor tényleg megnézhetjük magunkat”. Új termékeik előállításában is a meglévő munkatársi gárdára alapoznak, akiknek lehet, hogy többet kell dolgozniuk, de ezzel biztosítják a munkahelyüket – magyarázta.

Mihók Attila elmondta, spórolnak a napi működéshez nem elengedhetetlen területeken, és a fizetésemelések is visszafogottabbak lesznek a cégnél az idén. Az ügyvezető – aki tavaly áprilisi nyilatkozatában “nehézkes és bonyolult évnek” nevezte a 2007-est -, most azt mondta, hogy a tavalyi a “változás-év volt”.

Megkezdték az offline és az online termékek integrációját, átszervezték a direkt értékesítést, a divíziókat tartalom köré csoportosították, megújult a Nemzeti Sport Online és a Blikk.hu; ez az előbbinél 30, utóbbinál 100 százalékkal növelte az oldalletöltések számát. Lényeges lépésként említette, hogy tavaly augusztusban – hosszas előkészítés után – megújult a Blikk napilap is.

A magyar piacra 1993-ban belépett társaság egy évvel később indította el a Blikk című bulvár napilapot, amelynek máig kiadója; idő közben megvette a Nemzeti Sportot, valamint résztulajdont szerzett a Népszabadságban, és több mint egy tucat magazint jelentet meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik