Üzleti tippek

Hétezer főt küld el az ING

Az ING Group NV ING az "erőteljesen romló" negyedik negyedévi piaci feltételek miatt 3,3 milliárd eurós veszteséget szenvedett el, ami fél évszázada a legrosszabb negyedéves teljesítménye volt. A holland banki és biztosítási csoport egyben közölte, hogy 7 ezer fős - az összlétszám 5,4 százalékát érintő - létszámleépítést hajt végre.

A csoport arra számít, hogy az egész évet mintegy 1 milliárd eurós veszteséggel zárja majd, amikor február közepén közzéteszik a végleges adatokat.

Az ING bizonytalanná vált amerikai ingatlanpiaci részvényekkel fedezett értékpapírjait, amelyek értéke 27,7 milliárd euró, döntően a holland kormány veszi át bonyolult üzlet keretében. Ezt a portfóliót az állam a részvények névértéke alatt 10 százalékkal veszi át, viszont az államot illeti a portfólióba befolyó pénzek 80 százaléka.

A csoport mérlege az állami beavatkozás révén jelentősen javul: a Tier 1 tőkemegfelelési mutató, ami a múlt év októberében 6,5 százalékról 8 százalékra javult a korábbi 10 milliárd eurós állami tőkeinjekció hatására, most 9,5 százalékra emelkedik.

A 130 ezer alkalmazottat foglalkoztató társaság a hétezer fős létszámleépítéstől 2009-ben mintegy 1 milliárd eurós megtakarítást remél. További takarékoskodást jelent a vállalati központ kiadásainak visszafogása, az ING Direct japán bankszolgáltatás kiépítésének elhalasztása és a Renault Formula-+1 csapat támogatásának felülvizsgálata.

Az ING helyzete stabilizálódását jelentő hír hatására a társaság részvényei 13 százalékkal emelkedtek hétfőn a korai kereskedésben Amszterdamban. A cég részvényei mintegy 80 százalékkal állnak az év elejei szintjük alatt.

Az ING megválik Michel Tilmant vezérigazgatótól, helyét várhatóan Jan Hommen, a felügyelőbizottság elnöke, korábban a Philips Electronics és az Alcoa vezetője veszi majd át az április 27-i közgyűlésen. Addig Eric Boyer igazgatótanácsi tag vezeti a csoportot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik