Üzleti tippek

Zaklatják a ferihegyi sztrájkőröket

A ferihegyi sztrájkot hirdetett szakszervezetek szerint a munkáltató "zaklatja" a sztrájk jogszerűségét ellenőrző sztrájkőröket, őket tartózkodási helyük elhagyására kényszerítik, és jegyzőkönyvet vesznek fel róluk, ezért az érdekképviseletek jogi lépést fontolgatnak. A BA szerint betartják a jogszabályokat.

A BA hangsúlyozza, hogy a jogszabályok szerint a sztrájkoló munkavállalóknak egy erre kijelölt helyiségben kell gyülekezniük, a jogszabály nem tesz különbséget sztrájkoló és sztrájkőr között.

A BA hozzáteszi: munkahelyen csak munkavégzés céljából lehet tartózkodni és aki akadályozza a munkavégzést, az a repülés biztonságát veszélyezteti. A BA ezért megkért minden sztrájkoló munkavállalót, hogy hagyja el munkahelyét. Ha ezt nem teszik meg, azzal a munkaviszonyból származó kötelezettséget, sőt a repülőtér rendjét is megsértik. Erről minden esetben jegyzőkönyv készül.

A Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) és a Repülőtéri Dolgozók és Szolgáltatók Szakszervezete (RDSZSZ) szerint a decemberi sztrájk kapcsán több vizsgálat is folyik a Hochtief-Budapest Airport ellen.

Nyomozni fognak

“Az ügyészség nyomozásra utasította a rendőrséget, mert a decemberi sztrájk során a munkaadó lépései felvetették a légiközlekedés veszélyeztetésének gyanúját, és bíróság előtt van a görög sztrájktörők alkalmazásának ügye is” – fogalmaznak.

A szakszervezetek kifogásolják azt is, hogy a kisebbségi tulajdonos, a magyar állam nevében miért nem nyilatkozik senki és miért nem válaszolt Molnár Csaba közlekedési miniszter a hozzá intézett szakszervezeti levélre. Ebben a miniszter közbenjárását kérték a tárgyalások előmozdítása érdekében.

A szakszervezetek továbbra is fenntartják: amennyiben a bíróság szerint nem jogellenes sztrájk ideje alatt a sztrájktörők alkalmazása, akkor a teljes magyar sztrájkjog alkalmatlan az Alkotmányba foglalt feladatának betöltésére.

A szakszervezetek továbbra is bíznak abban, hogy a munkaadó elfogadható javaslatot tesz le az asztalra a munkarendek és a műszakpótlékok terén. Semmilyen gazdasági szükségszerűség sem indokolhatja szerintük a bérek – számításaik szerint – 15 százalékos csökkentését és a pihenőnapok számának 30 százalékos mérséklését a vezényelt munkakörökben dolgozóknál.

Nincs sztrájkőrség

A magyar jogszabályok a sztrájkőrség jogintézményét nem ismerik, a jogszabályok nem tesznek különbséget sztrájkoló és sztrájkoló között abban a tekintetben, hogy egyes sztrájkolók minek nevezik magukat – áll a Budapest Airport (BA) közleményében.

A BA szerint a jogszabályok “kristálytisztán fogalmaznak arról, hogy a sztrájkolóknak a munkáltató által kijelölt helyen kell tartózkodniuk a sztrájk alatt”, és be kell tartaniuk a repülőtér rendjét és a munkáltató utasításait.

A közlemény rámutat: az erre kijelölt helyiségben minden van, ami kell; mosdó, büfé, ruhatár, székek és asztalok, stb. Személyes szabadságuk nem csorbul, így, ha szükséges, rosszullét, vagy betegség miatt elhagyhatják a kijelölt helyet. A sztrájkolóknak viszont arra nincs joguk, hogy a dolgozni akaró munkatársakat zaklassák vagy akadályozzák, ahogy arra a decemberi sztrájk idején több példa is akadt.

A közlemény kiemeli: a ferihegyi nemzetközi repülőtér munkahelyein kizárólag munkavégzés céljából lehet tartózkodni. Aki akadályozza a munkavégzést, az akár a repülés biztonságát is veszélyeztetheti. A BA ezért felhívja a figyelmet arra, hogy minden sztrájkoló munkavállalónak a kijelölt helyszínen kell tartózkodnia, különben megsérti a munkaviszonyból származó kötelezettséget, sőt a repülőtér rendjét is megsérti.

A BA ismerteti: minden ilyen esetről jegyzőkönyv készül. Amennyiben a munkavállaló megsérti a repülőtér rendjét, arról a Budapest Airport értesíti a megfelelő hatóságokat. Ezért – súlyos esetben – a vétkes akár rendkívüli felmondással eltávolítható a cégtől.

A BA szerint a szakszervezeti vezetők szerepzavarban vannak, mivel nem az ő dolguk a személyi biztonság garantálása, nem az ő feladatuk a repülés biztonságának felügyelete sem. Erre megvannak a repülőtéren a megfelelően képzett szakemberek és szakhatóságok, akik és amelyek egyébként éppen a sztrájk miatt fokozottan ellenőrzik a szabályok betartását. Nem az ő feladatuk a sztrájk jogszerűségének megállapítása sem, mert az a bíróságok dolga – teszi hozzá a BA.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik