Üzleti tippek

Eldőlhet a Malév sorsa

Körvonalazódni látszik a Malév megmentésének menetrendje, január végéig eldőlhet a cég sorsa - írja a Népszabadság.

A lap szerint a január 16-i közgyűlés valószínűleg mindössze pár percig tart majd, s az érdemi kérdésekről csak január 27-én esik szó. A Népszabadság úgy tudja, a terv szerint a jelenleg 3,6 milliárd forint jegyzett tőkét ötmillió forintra szállítják le. A közgyűlés következő napirendi pontja az alaptőke felemelése lesz, amelyet vélhetően már a légitársaság új tulajdonosai teljesítenek majd.

A legvalószínűbb verziónak jelenleg az látszik, hogy a Malévet a privatizáció óta hitelező orosz Vnyesekonombank (VEB) – vagy más pénzügyi befektető – tőkét emel a cégben, ezzel az eddigi főtulajdonos, a Borisz Abramovics nevével fémjelzett AirBridge Zrt. kisebbségi tulajdonossá válik. Elvben az sem kizárt, hogy Abramovicsot az AirBridge Zrt.-ből kivásárolják, és így, áttételesen emelnek tőkét.

A Népszabadságnak névtelenséget kérő informátora azt mondta, szinte tényként kezelik, hogy a légitársaság üzemeltetését az orosz Aeroflot veszi majd át.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik