Üzleti tippek

Adóparadicsom lehet Komlóska

Egyfajta magyarosított "adóparadicsomot" hozna létre Komlóskán a község polgármestere, aki korábban eredményesen tiltakozott a kis posták megszüntetése ellen - írta keddi számában az Észak-Magyarország című lap.

Köteles László terve szerint a Komlóskán letelepedő vagy telephelyét itt működtető vállalkozásoknak nem kell majd sem iparűzési, sem építményadót fizetniük. A vállalkozások székhelyéül építményt, helyiségeket, területet biztosítanak, és munkaerő is van – érvelt a polgármester.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település vezetője azt szeretné megmutatni, hogy Magyarországon lehet tartani a vállalkozásokat, nem szabad azokat a kedvezőbb adófeltételek miatt külföldre kényszeríteni. Egy-egy cég évente akár több millió forintot is megtakaríthat azzal, hogy zsebében marad a másutt kifizetendő iparűzési és építményadó – érvelt a község első embere.

Köteles László elmondása szerint, amióta meghirdette az adómegtakarító programot, sokan jelentkeztek és tervezik, hogy székhelyként választják a községet. A falu számára az odatelepülő vállalkozások munkát adnak, ami segít életben tartani az önkormányzat működését és perspektívát is ad Komlóskának – olvasható a napilapban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik