Üzleti tippek

Konkurenstől érkezik a Danubius új vezére

2009. március elejétől Földes Ádám lesz a Danubius Rádió vezérigazgatója.

A Danubius Rádió vezérigazgatói teendőit ellátó igazgatósági tagja, László Géza bejelentette, hogy 2009. március elejétől a rádió első számú vezetője Földes Ádám lesz.

Földes Ádám tíz évvel ezelőtt kezdte pályafutását a Sláger Rádióban, 2002-től annak kereskedelmi osztályát vezette. A szakember a közelmúltban az Emmis International Ltd. érdekkörébe tartozó bolgár Star FM vezérigazgatója volt. Konkrét feladatain túl Földes Ádám az elmúlt évtizedben tevékenyen részt vett a hazai rádiós szakma összefogásában, éllovasa volt különféle iparági kutatások létrehozásának.

A vezérigazgatói teendőket márciusig ellátó László Géza a következőket tette hozzá: „Az igazgatóság választása azért esett Földes Ádámra, mert évtizedes rádiós múltja, kereskedelmi és nemzetközi tapasztalatai sikerre vihetik a rádiót az elkövetkező időszakban. Érkezéséig a rádióban folyó fejlesztések töretlenül folynak tovább, amelynek egyik első eredménye a 2009. január 5-én induló új reggeli show. A reggeli műsort Sebestyén Balázs vezeti majd, Vadon János és a Danubius ismert személyisége, Rákóczi Feri mellett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik