Üzleti tippek

Megszűnhet a Magyar Televízió

A Magyar Televízió Közalapítvány megfellebbezte azt a bírósági végzést, amely arra szólított fel, hogy állítsák vissza a cég élén a törvényes állapotot, s harminc napon belül töltsék be a márciusban megürült elnöki tisztséget. A bíróság akár a céget is megszüntetheti.

Czeglédi László kuratóriumi elnök másfél hete, a bírósági döntés nyilvánosságra kerülésekor azt közölte, “nem tehetnek mást, kötelesek megfellebbezni” azt. Részleteket ugyan nem közölt beadványukról, azt azonban elmondta, a felszólítás “objektíve hozzájárult ahhoz, hogy ilyen sokan vegyék fel az elnöki pályázati csomagot”. (A kedden kora délután lejárt határidőig összesen 16-an vették át a tisztségért induláshoz szükséges pályázati dokumentációt, az MTI információi szerint több ügyvédi iroda is volt köztük, így feltehetőleg nem minden érdeklődő neve kerül majd nyilvánosságra.)

December elején a Magyar Televízió törvényes működésének harminc napon belüli helyreállítására szólította fel a közmédiumot felügyelő közalapítvány kuratóriumát a cégbíróságként eljáró Fővárosi Bíróság.

Az MTI birtokába jutott végzésben az olvasható, hogy az eljárást a Legfőbb Ügyészség kezdeményezte, arra hivatkozva: a Magyar Televízió Zrt. vezető tisztségviselőjének megbízatása 2008. március 4-én lejárt, a kuratórium pedig a médiatörvényben foglalt kötelességét megszegve a mai napig nem választott új elnököt, “így a társaságnak jelenleg nincs vezető tisztségviselője”.

A bíróság felhívta a cég figyelmét arra: ha a megadott határidőig nem tesz eleget a végzésben foglaltaknak, akkor – újabb eljárásban – mind a céget, mind annak vezető tisztségviselőjét maximum tízmillió forintos bírsággal sújthatja, “és ha a törvényes működés nem áll helyre, a céget megszűntnek nyilváníthatja”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik