Üzleti tippek

Pazarló párbajt folytat a TV2 és az RTL Klub

Akik egy show-val megbuktak, tuti, hogy nálunk dolgoztak, / De ma egy másik tévén, sok-sok sikert sikerre halmoznak. / És ez a trend most véget ér, a TV2 mást ígér – ezeket a kínrímeket Kovács Áron kiáltozta a világba a TV2 új szórakoztató műsora, az XXL első adásában, október közepén. Aztán hamar kiderült, hogy ez a műsor is a bukottak között kap helyet, még akkor is, ha a hivatalos verzió szerint csak „szünetel”.

Várdy Zoltán, a TV2 vezérigazgatója egy éve vette át a céget, és 2008 elejére átalakította a menedzsmentet. Az új csapatnak azt a feladatot adta, hogy három éven belül előzzék meg a 2001 óta verhetetlenek bizonyuló RTL Klubot. A debütálást most őszre tervezték, de eddig nem tudtak fordítani.

Pazarló párbajt folytat a TV2 és az RTL Klub 1

Nagy elvárások

A korábbi barátságosabb arculattal (a család tévéje, értéket közvetítő csatorna) ellentétben most már a TV2 is teljes mellszélességgel vállalja, hogy legfőbb célja a szórakoztatás és a nézettség növelése. „Nagyon erősen él az emberek fejében a régi imázs, mi pedig azt szeretnénk, ha elsősorban szórakoztató csatornaként ismernének minket” – mondja Nagy Andrea marketingvezető egy friss márkaérték-kutatásra hivatkozva.

A tavalyi nagy bejelentés után az idén ősszel hét új, saját gyártású műsort dolgozott ki a csatorna (lásd külön). Ezek közül egy mondható igazi sikernek: a Hal a tortán, amely még az RTL Klub csodafegyverét, a Barátok Közt napi szappanoperát is meg tudta szorongatni; kérdés azonban, meddig bírja még. A délutáni beszélgetős műsor, a Joshi Bharat sem teljesít rosszul, a Megasztár pedig kifejezetten magas nézettségi mutatókat hozott, amíg el nem indult a Szombat esti láz a konkurensnél. „Az lett volna a legnagyobb gondunk, ha mind a hét műsorunk befut. Jövőre ugyanis nem tudtuk volna valamennyit finanszírozni” – utal Gyöngyössy Bence programigazgató arra, hogy számítottak rá, nem mindennel lesz sikerük. „Legközelebb azért nem indítok egyszerre hét műsort” – teszi hozzá önkritikusan.

A TV2 seregnyi újdonsága az RTL Klubot is kihívások elé állította. „A programstruktúránkat leginkább az alakítja, hogy igényes és változatos szórakoztatást szeretnénk nyújtani, de tény, hogy verseny alakult ki a legjobb szakemberekért, ami minket is arra ösztönzött, hogy több új műsort indítsunk” – mondta el Rényi Ádám kommunikációs igazgató.

A cél az lenne, hogy a nézők megszokják, egy bizonyos időpontban mindig az adott műsor megy, valami, amire a mindennapi ritmusban számítani lehet. A két csatorna híradójának este fél hétkor ez a funkciója, de az RTL Klub már 2001 óta mindig ugyanakkor – fél hatkor – kezdi el beszélgetős műsorát, a Mónika Show-t is. Az egyes műsorok pedig egymásra építkeznek, hólabda módjára gyűjtve be a tévé elé leülő újabb és újabb nézőket. Ez az úgynevezett közönségfolyam, amelyet az RTL Klub jól (és az elején türelmesen, nem megijedve az első kudarcoktól) ki tudott építeni.

Ennek fejlesztésére törekszik a TV2 is. Nincs azonban könnyű dolga, ugyanis az új műsorok számára vagy a saját csatornáján, vagy külön reklámkampány keretében tud nézőket toborozni. A nagyobb nézettségű tévé azonban saját csatornáján eleve több nézőhöz tud eljutni, másutt pedig költséges a hirdetés.

Pazarló párbajt folytat a TV2 és az RTL Klub 1

Ígéretes kezdés

Szeptemberben ennek ellenére kifejezetten jó nézettségi adatokat ért el a TV2. „Átlagos főműsoridős közönségarányunkkal a 18–49 éves korosztályban 4 százalékpontra közelítettük meg az RTL Klubot, pedig ez a különbség tavaly még 10 százalékpont volt” – mondja Gyöngyössy Bence. Ez azt is jelenti, hogy 2007 júliusa óta a legsikeresebb hónapot zárták ebben az idősávban.

Októberben azonban beindult az RTL Klub idei sikerszériája, a Celeb vagyok, ments ki innen. Ez visszaállította a két csatorna között korábban megszokott 7–10 százalékpont körüli különbséget. A múlt héten a TV2-n debütált sztár-kalandtúrás műsor – A sztárok a fejükre estek – a késői időponthoz képest jó nézettséget produkált ugyan, ám az októberi trend megfordítására nem lesz képes.

A csatorna számára sikereket hozó hétvégéket is beveheti az RTL Klub, szombaton ugyanis utóbbin jóval magasabb közönségarányt ért el a Szombat esti láz (40,1 százalék) első adása, mint a Megasztár (28,7 százalék a korábbi átlagos 36,1 százalékkal szemben). A TV2 az októberi eredményeiből szívesen emeli ki, hogy az össz-nézőszám minimálisan bővült, és a magasabb iskolai végzettségűek körében nőtt a részesedésük. A hirdetők azonban többet vártak.

Elmérgesedett viszonyok

Két konferenciára is meghívást kapott ezen az őszön a két csatorna
egy-egy vezetője, ám egyik találkozó sem jött össze. Az elsőt a TV2, a
másodikat az RTL Klub mondta le; mindkét esetben az volt a hivatalos
indoklás, hogy a szervezők nem függetlenek. Évek óta a két tévénél arra
panaszkodnak, hogy a másik folyamatosan rossz színben tünteti fel őket.
Az RTL Klub egyik legutóbbi sérelme az, hogy a TV2 új vezetői (akik
közül ketten is dolgoztak már az RTL Klubnál) számos kollégájukat
megpróbálták elcsábítani. Van, akit sikerült is. A kedd estéről
vasárnapra áthelyezett Senorita Szöszi főszerkesztője például korábban
az RTL Klub Győzike című produkciójának vezetője volt, s a Senorita
Szöszi éppen ennek a műsornak a konkurenciája lett volna.

A csatorna idén 4–5 százalékkal a tervezett árbevételi szintje alatt áll, ráadásul novemberben szintén alulteljesítés várható, ami azt is jelenti, hogy a hirdetői az eredetileg megállapítottnál többet fognak fizetni egy elért nézőért.

A két kereskedelmi tévé ugyanis olyan értékesítési rendszert erőszakolt rá a piacra, amely csökkenő nézettség mellett emelkedő árakhoz vezet. Ha jól terveznek, és jól teljesítenek a tévék, akkor ennek nincs jelentősége, ha viszont nem tudják az elképzeléseiket megvalósítani, akkor a saját hirdetőiket büntetik. Mindez a jövő év keretszámait megállapító, már most is zajló hirdetői tárgyalásokon üthet vissza: a hirdetők és az ügynökségek jogosan kérhetnek nagyobb árengedményt a TV2-nél vállalt kockázatok miatt.

Van azonban, aki lát pozitívumot a csatorna őszi teljesítményében. „Legalább gyorsan reagáltak a kudarcokra, levették, vagy áthelyezték a műsorokat. Korábban ez nem volt jellemző a TV2-re” – mutat rá Varsandár Emőke, az Aegis Media médiaügynökség tévés szakértője.

Méregdrága produkciók

Egyébiránt a tévék egyes műsorai sok százmillió forintot emésztenek fel. A Celeb vagyok, ments ki innen! sorozatot például Dél-Amerikában 250 ember állítja elő, és napi élő kapcsolást is igényel. Egy névtelenséget kérő tévés szakember 500 millió forintra becsülte a költségeit, ezt azonban nem sikerült megerősíttetnünk.

Összesen 10 milliárd forintnál többet költhetnek műsoraikra a kereskedelmi televíziók. Ebben nemcsak a megvásárolt filmek, sorozatok, illetve a saját gyártású műsorok esetén a produkciós költség van benne, de az a díj is, amelyet egy-egy licencéért (ilyen a Celeb vagyok… is) kell kifizetni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik