Üzleti tippek

Puhulgat a bankmentő csomag

Több bank is hozzáférhet az IMF és az EU óriáskölcsönéhez, mint azt korábban a pénzügyi tárca tervezte. A bankok egyelőre köszönik, jól vannak, de elhúzódó recesszió esetén jól jöhet számukra – és a gazdaság egészének is – a hitelezést fenntartó tőkeinjekció.

Két, korábban beharangozott szigorú korlát sem szerepel a bankmentő csomagban. Az első híradások még arról szóltak, hogy az IMF óriáshitelkeretéből bankmentésre elkülönített pénzt csak a 200 milliárd forintos szavatoló tőkéjű hitelintézetek vehetik igénybe, és a 300 milliárdos forrásgaranciát csak azok a pénzintézetek hívhatnák le, amelyek előzőleg igénybe vették a szintén 300 milliárdos tőkeerősítő alap egy részét.

A Pénzügyminisztérium honlapján szereplő törvényjavaslatban már egyik feltétel sem szerepel, vagyis a tárca nem korlátozná ilyen durván a pénzhez közel engedett bankok körét, és a tőkeerősítő alap, valamint a garancialap „szolgáltatásait” már nem köti össze.

A tárca a változtatásokat a FigyelőNetnek az EU-val folytatott tárgyalásokkal indokolta, a két intézkedés ugyanis vélhetően sértette volna az uniós versenyjogot.

Banki ügyekben járatos forrásunk szerint pillanatnyilag tényleg nincs szüksége a bankszektornak a segítségre, mert a hazai pénzintézetek tőkehelyzete erős, mindössze 1,5 százalékos a rossz hitelek aránya. Viszont egyelőre nem is sejthető, hogy a megfékezett pénzügyi krízis után mekkora reálgazdasági visszaesés következhet, és jó, ha a bankoknak van hová nyúlniuk veszélyhelyzet esetén – ezért vélekedése szerint egyértelműen pozitív a csomag üzenete. Recesszió idején a cégek hiteligénye nőhet, mert saját forrásaik elapadhatnak; a kölcsön lehetősége fenntarthatja a hitellikviditást – mondta forrásunk.

Arra a kérdésünkre, hogy előfordulhat-e, hogy egy bank kétszer is kap állami segítséget – egyszer az anyabank egy valutauniós országban, egyszer pedig a leánybank itthon – a pénzügyi tárcától azt a választ kaptuk: az EU-s pénzügyminiszterek megállapodása alapján a külföldi anyabankok dolga a hazai leányvállalatok konszolidálása, vagyis ilyesmi nem történhet meg

Ajánlott videó

Olvasói sztorik