Üzleti tippek

MSZP: a Mol nemzetietlen

Felháborítónak és nemzetietlennek tartja a szocialista Szanyi Tibor, hogy a Mol rossz és rövidlátó parlamenti döntésnek nevezte az úgynevezett Robin Hood-adót.

A pénzügyi válság miatt meghozott intézkedések 300-400 milliárd forintot tesznek ki, 2008-ban pontosan ennyi az olajtársaságnak csak a profitja – közölte az MSZP-frakció távhő eseti munkacsoportjának vezetője.

Ha a cég éveken át képes volt százmilliárdokban mérhető kedvezményekre szert tenni azzal a jelszóval, hogy a Mol sikere Magyarország sikere, akkor Magyarország most azt mondja, hogy a Mol sikeréből az emberek részesedni akarnak – fogalmazott a politikus.

Az Országgyűlés hétfőn 190 igen szavazattal, 184 ellenében, tartózkodás nélkül fogadta el a távhőszolgáltatás versenyképesebbé tételéről szóló törvényt, az úgynevezett Robin Hood-adót, amelynek alapján jövőre 8 százalékos különadót kell fizetniük a nagy energiaellátó és -kereskedő cégeknek.

A döntésre reagálva a Mol hétfőn közleményben azt írta, a Robin Hood-adó rossz üzenet a mostani és majdani befektetők felé, mivel 50 százalékos társaságiadó-emelést jelent az energiaszektorban, továbbá indokolatlanul versenyhátrányba hozza a hazai cégeket regionális versenytársaikhoz képest.

Szanyi Tibor szerint ez nemzetietlen megjegyzés a Mol részéről, és kifejezetten felháborító, hogy ne akarjon részt vállalni egy magát nemzeti olajvállalatnak mondó cég azokból a terhekből, amelyeket az országnak most vállalnia kell. Kitért arra, hogy a Mol száz százalékban magán-, döntő részben külföldi tulajdonban lévő vállalat.

“Nem véletlen, hogy Szanyi Tibor képviselő úr mai sajtótájékoztatóján indulatos kifejezésekkel szándékosan félremagyarázta a MOL korábbi közleményét, mint ahogy az sem véletlen, hogy korábban az Országgyűlésben szinte egyedüliként nem támogatta a stratégiai vállalatok védelméről szóló törvényt, s annak idején állásfoglalásaival nyíltan támogatta az OMV kudarcba fulladt ellenséges átvételi kísérletét – reagált Ferencz I.Szabolcs, a MOL-csoport kommunikációs igazgatója az MTI kérdésére.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik