Üzleti tippek

Tiszta küzdelem

Clean Energy elnevezéssel nagyszabású programot indítana a Google az USA-ban. A keresőcég terve szerint 2030-ra a hagyományos üzemanyag-felhasználást 38 százalékkal lehetne csökkenteni – mondta lapunknak Peresztegi Zoltán, a Google Magyarország képviselője.

– A Google sorra ad hírt zöldberuházásairól, környezettudatos működéséről. A legújabb Clean Energy programmal nem titkoltan a következő USA-elnököt és kabinetjét veszik célba. Hogyan látja, mik a koncepció leginkább megvalósítható pontjai?

– A Clean Energy 2030 egy kidolgozott állami költségvetési program, amely arról szól, hogyan menthetnénk meg a földet, hogyan szoktathatnánk rá az embereket az olyan alternatív energiaforrások használatára, mint a szél, a nap vagy a nukleáris energia. A terv szerint 2030-ra sikerülne elérni elképzeléseinket, többek közt a hagyományos üzemanyag-felhasználás 38 százalékos csökkenését, sőt, várhatóan tíz éven belül az otthoni energiafelhasználás 98 százalékánál megújuló energiát alkalmaznak majd. Ehhez számításaink szerint 4400 milliárd dolláros befektetésre lenne szükség az elkövetkező 22 évben, ám ez meg is térülne. Egy teljesen új iparágat kell teremteni, amely a munkaerőpiacon több százezer új munkahelyet jelentene és jelentősen csökkentené az energiaköltségeket. Magunkból kiindulva, energiaigényünk folyamatosan növekszik az adatközpontjaink működtetéséhez, így nyilvánvaló, hogy mielőbbi megoldást kell találnunk. A terv nem csupán saját házunk táján, hanem globálisan is megoldást jelenthet nemcsak az amerikai, de a föld energiaválságára is. Az Egyesült Államok vezetőit arra szeretnénk rávenni, hogy a pénzügyi krízis mellett a környezetvédelem problémáját is kiemelt feladatként kezelje.

– Az esetleges megvalósításban is szerepet vállalna a cég?

– Természetesen. Az információk megosztásának lehetőségét, jelentős lobbitevékenységet vállalunk, amely a probléma megoldásának fontosságát helyezi előtérbe, növelve ezzel a szerepvállalók részvételét a programban.

– Milyen egyéb CSR-kezdeményezésekkel jelentkezik a Google azokban az országokban, ahol saját irodát is működtet?

– A Google CSR-tevékenységét általában nem a helyi irodák, hanem a Google jótékonysági szervezete, a Google.org irányítja. Ezen tevékenységek közül a legtöbb általános érvényű, megvalósulásuk a világ egész népessége számára előnyöket rejt, de természetesen közülük jó néhány egy-egy veszélyeztetettebb régióval foglalkozik. Ilyen például a Google.org távol-keleti szerepvállalása. Cégünk 2,5 millió dollárral segíti az itt élők szakképzését, valamint fejlettebb és nagyobb laboratóriumok létrehozását annak érdekében, hogy időben észlelhessék és legyőzhessék a különböző kórokat. Emellett érdemes megemlíteni a Googleserve kezdeményezést is, amelynek keretében a Google ötven irodájának mintegy háromezer alkalmazottja egy héten át különböző közmunkákat végzett (például kertészkedés, takarítás vagy akár állatok etetése).

– Híresen környezettudatos cégként tartják nyilván önöket. Tavaly például minden dolgozó biciklit kapott a vállalattól. Milyen volt a kezdeményezés visszhangja cégen belül?

– A Google EMEA-régióban dolgozó (azaz Európa, Közel-Kelet és Afrika) összes alkalmazottja egy Google márkajelzésű biciklit kapott. A kerékpárok típusa (összecsukható, túra- vagy hegyikerékpár) szabadon választható volt. A cég kezdeményezése a környezet védelmét kívánta ösztönözni, hiszen széles körben ismert tény, hogy milyen hatalmas mennyiségű szén-dioxid és egyéb káros anyag kerül a levegőbe a munkahelyre igyekvők okozta városi dugóban. A visszhang kedvező volt, szinte mindenki élt a lehetőséggel.

– Belső CSR terén milyen irányelveket alkalmaz a Google, mik a legfőbb céljai?

– Mindig arra törekedtünk, hogy minden területről csak a legjobbakat, a leginkább rátermetteket alkalmazzuk. A sokszor húsz- és harmincévesek által dominált technológiai szektorban az egyik legnagyobb vonzerő a laza, nem túl hierarchikus szerkezetű, lapos felépítésű vállalati modell, ahol számos különleges kedvezménnyel és különlegességgel próbálják meg garantálni az alkalmazottak kellemes és kényelmes munkavégzését. Ilyenek például a munka közbeni kikapcsolódást segítő játékkonzolok, a csocsó-, tájfun- és pingpongasztalok, a kis helyi könyvtárak, a térítés nélkül igénybe vehető éttermek, a szintén ingyenes müzliszeletektől és hasonlóktól roskadozó polcok. Emellett felettébb szokatlan módon a kollégák még háziállataikat is magukkal hozhatják a munkahelyükre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik