Üzleti tippek

MSZOSZ: emelkedjenek a reálbérek

Eljött az ideje annak, hogy a reálbérek végre emelkedjenek Magyarországon, az emberek ugyanis eljutottak tűrőképességük határára - jelentette ki Hernádvölgyi Andrea, az MSZOSZ alelnöke a Tisztességes Munka Világnapja alkalmából rendezett regionális tanácskozáson kedden.

„Nem eget rengető luxusokról beszélnek a munkavállalóink, amikor a reálbér emelését kérik, hanem arról, hogy tisztességesen meg tudjanak élni, taníttatni tudják a gyermekeiket, hogy ne legyen gond a minden hónapban érkező rezsiszámla kifizetése” – mondta. Hozzáfűzte: ha az Országgyűlés elfogadja, a már beterjesztett adócsomag valamennyit javít a vállalkozások helyzetén a járulékok csökkentésével, de nem minden munkavállalónak jelent könnyítést.

„Egyre inkább úgy látjuk, hogy a legalsóbb rétegeknek nem, és ehhez képest kell lefolytatnunk majd a soron következő vitákat és tárgyalásokat” – utalt az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) jövő csütörtöki ülésére, amelyen a szakszervezet is tehet javaslatot a minimálbér összegére.

Szavai szerint mind a hat szakszervezeti konföderáció álláspontja egységes abban, hogy a minimálbér és a szakmunkás bérminimum konstrukcióját és arányait mindenképp meg kell tartani. Hernádvölgyi Andrea elmondta: „Amit mi a legjobban szerettünk volna elérni az országos érdekegyeztetésben, az egy hosszú távú megállapodás, (…) ami a munkavállalóknak és a munkáltatóknak is hosszú távon egy kiszámíthatóságot hozna, (…) az, hogy egy ilyen megállapodásnak mennyi esélye van, most ősszel a tárgyalások kapcsán dőlhet el” – mondta.

Hozzátette azonban azt is: „nem múlt el nyomtalanul”, hogy a most lejárt hároméves megállapodást követően a kormányzat, előre nem egyeztetett módon, úgy változtatta meg a munka világának hátteret adó jogszabályi környezet, hogy az bizalmatlanságot teremtett a szakszervezeti és munkaadói oldal részéről is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik