Üzleti tippek

Ingyenes játszmák

Augusztustól lehúzta a rolót a tavaly nyáron elindított Budapesti 7 Nap. A konkurens Helyi Témának jobban megy, mint valaha.

Az idén is folytatódik a 90-es évek óta tapasztalható nyüzsgés az ingyenes újságok piacán. A rendszerváltás utáni években először a hirdetési lapok kezdték kóstolgatni a piacot, majd a Pesti Est színre lépésével beköszöntött az ingyenes programmagazinok korszaka, amely az Exit és a Flyers négy évvel ezelőtti megjelenésével vált igazán mozgalmassá. Tíz évvel ezelőtt pedig megérkezett a Metro, amelyet kilenc éven keresztül még csak „megközelíteni” sem próbált senki, míg tavaly Budapesten a Busz versenybe nem szállt az ingyenes napilappal. Három hónap után azonban a buszosok belátták, hogy nem tudják utolérni a Metrót, így az újság napilapból hetilappá avanzsált.

A főváros egyébként rázós terepnek bizonyul, itt nemcsak az ingyenes napilapok, hanem gyakran a fizetősek is nehezen veszik az akadályokat. Elég csak a 2002-ben elindított Budapesti Napra vagy a két évvel később piacra dobott Reggelre gondolni, mindkettőn milliárdokat buktak a tulajdonosok. Ennek fényében talán nem is annyira meglepő, hogy augusztustól megszűnt az éppen egy évvel ezelőtt indított Budapesti 7 Nap.

7 Nap, 1 év

Hacsak azért nem, mert a Budapesten és a Pest megye déli részén lévő agglomerációban terjesztett ingyenes kiadvány mögött a nagy tapasztalatú, s nem mellékesen saját nyomdát és terjesztő céget fenntartó Pannon Lapok Társasága (PLT) állt. Kázmér Judit, a társaság stratégiai ügyvezető igazgatója tavaly augusztusban úgy vélekedett, hogy a sokszereplős hazai lappiac ellenére sikeres lehet a Budapesti 7 Nap, s ezt azzal indokolta, hogy a vállalkozást tőkeerős cég támogatja, amelynek jól bevált know-how-ja van ezen a téren is, hiszen a PLT német tulajdonosa, a Westdeutsche Allgemeine Zeitung (WAZ) Észak-Rajna–Vesztfáliában nem kevesebb mint 144 ilyen típusú ingyenes lapot működtet. Ráadásul hazai előzmény is van, hiszen a Közép-Dunántúlon már évek óta adnak ki hirdetési lapokat a Maraton Lapcsoport révén.

Azonban ezen tényezők együttes kombinációja sem volt elegendő ahhoz, hogy a Budapesti 7 Nap fennmaradjon. Kázmér Judit szerint az újság megszüntetésének hátterében elsősorban kalkulációs problémák állnak. „Noha a fővárosi piacot céloztuk meg, a lap indításakor mégis az általunk jól ismert megyei modellt vettük alapul, ez alapján számoltunk” – világít rá az egyik legalapvetőbb hibára. Az ügyvezető elárulta, hogy terjesztési problémák is voltak, illetve olyan támogatásokkal is számoltak, amelyek végül nem realizálódtak. A helyzetet csak súlyosbította az erős konkurenciaharc és nem utolsósorban a PLT operatív ügyvezető igazgatója, Kovácsi Miklós halála.

Témában vannak

A Helyi Témánál eközben minden bizonnyal pezsgőt bontottak az egyik legfőbb ellenfél eltűnésének megünneplésére. A 2004-ben indított, az egész fővárost és a dél-budai agglomerációt lefedő lap tavaly olyannyira nem fogadta kitörő örömujjongással a konkurens Budapesti 7 Nap megjelenését, hogy még jogi lépéseket is fontolgatott a PLT ellen.

Pozíciója megerősítésének érdekében a Helyi Téma 2007 augusztusától teljesen megújult külsővel, tartalommal és rovatszerkezettel rukkolt elő. „Egyértelműen a helyi, lokális eseményeket, híreket is feldolgozó, élvezetes stílusban megírt, tartalomszolgáltató lapoknak lehet esélyük” – vetíti előre Keresztesi Péter, a Théma Lapkiadó Kft. ügyvezető igazgatója. A bulváros irány valóban jó választásnak tűnik, s az újság igen jól muzsikál: információink szerint tavaly nullszaldós lett, az idén valószínűleg nyereséggel zár, és közben vidéken is próbálja megvetni a lábát. Első vidéki mutációja tavaly ősszel jelent meg Dunaújvárosban, és az év végéig további 4-5 vidéki nagyvárosban szeretnének színre lépni. Értesüléseink szerint főleg a „jobbos” városokban terjeszkednek, ahol önkormányzati támogatásra is számíthatnak, akárcsak Sopronban. Keresztesi ezt cáfolta, mint mondta, a soproni önkormányzattól nem kapnak támogatást, az mindössze hirdetési felületet vásárol tőlük.

„A PLT lapjának a megszűnését nem szeretném kommentálni. Valószínűleg rosszul mérték fel az ingyenes lapok piacán esetleg meglévő lehetőségeket, vagyis alábecsülték a Helyi Téma erejét és népszerűségét, ezenfelül pedig számomra mind küllemében, mind tartalmában kissé elavultnak tűnő lapot hoztak létre” – mondta Keresztesi.

Metropolosodás

A Budapesti 7 Nap megszűnésének hatását az általunk megkeresett piaci szereplők nem igazán érzik. „A Metropolnak közel 28 százalékos a piaci részesedése a napilapok piacán, a Budapesti 7 Nap csupán ennek töredékét tudhatta magáénak. Nem beszélhetünk különösebben nagy hirdetési tételekről, s miután ez felaprózódik, nem sokat érzünk belőle” – magyarázza Rubos Krisztina marketingigazgató. Ennél sokkal nagyobb esemény az augusztus 7-ig Metro néven megjelenő lap életében a névváltás, amelyre a nagykereskedelmi láncot működtető Metro International DL AG kezdeményezése alapján, a Legfelsőbb Bíróság jogerős ítélete nyomán került sor. A marketingigazgató elmondása szerint a szakma és a hirdetők kedvezően fogadták az új nevet, az olvasók pedig különösebben nem reagáltak a változásra.

A Metro lapcsoport 21 országban van jelen, és Magyarországhoz hasonlóan ezek némelyikében szintén előfordul, hogy más néven jelenik meg a lap. Korábban ugyancsak Metropol néven jelent meg például Lengyelországban, míg Dániában és Horvátországban Metro Express, Chilében pedig Publimetro néven kerül az olvasókhoz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik