Üzleti tippek

Újrapozicionálja magát az OBI

Nagyszabású kampányt indított az OBI Magyarországon, hogy a legfőbb márkaértéknek tartott vevőközpontúságot hangsúlyozva tovább erősítse piacvezető pozícióját. A vállalat megújította honlapját is.

A koncepció megszületését attitűdkutatás előzte meg, amelyben az OBI-val, illetve a magyarországi barkácspiaccal kapcsolatos fogyasztói véleményekre volt kíváncsi a vállalat. A felmérés szerint a lánc elsősorban piacorientált választékával, vevőbarát szolgáltatásaival és vonzó áraival emelkedik ki a mezőnyből. Így ezeket a jellemzőket emelik ki az újrapozícionálás során.

Barkácsoló űrlények

Az ismeretlen lényekre épülő kampánynak az az üzenete, hogy „még az űrből jött lények is” megtalálják az otthonteremtéshez szükséges termékeket. A kampány legfontosabb eleme, hogy az OBI partnerségét és problémamegoldó képességét emeli ki, vagyis azt, hogy nincs olyan, az otthonfejlesztéssel kapcsolatos kérdés, amiben az OBI ne tudna tanácsot, terméket és szolgáltatást kínálni. Az UFO-k nem tudnak olyan kérdést felvetni, amire az OBI munkatársai ne tudnának válaszolni.

BTL-ben is erős

A kampány a hagyományos médiaelemek, így a tv, a print média és a kültéri reklám mellett erősen koncentrál az áruházon belüli kommunikációs elemek megújítására is. Ez azt jelenti, hogy a reklámokban megismert képi és gondolatvilág az áruházi látogatáskor és vásárláskor is visszaköszön majd. A kampány kreatív terveinek készítését a Lowe GGK, a médiafeladatokat a Mediaedge:cia, a PR-tennivalókat a PeppeR 21 végezte, míg a folyamatot tanácsadóként a Marketing Concept Consulting támogatta.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik