Üzleti tippek

Bukdácsol az e-cégeljárás

Augusztus közepén előfordult, hogy a Pest Megyei Cégbíróság szabályszerűen benyújtott cégalapítási kérelmet utasított el állítólagos hiányosságokra hivatkozva – írja a Napi Gazdaság.

Az esetről megkérdezték az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumot, ahol elismerték, hogy augusztus 12-13-án hibás volt az elektronikus cégeljárási rendszer, emiatt nem működött az adó- és KSH-számok kiadása. Ugyanakkor tagadták, hogy emiatt ne jegyeztek volna be céget. A hiba oka az volt, hogy a rendszer fejlesztője, a Microsec Kft. által üzemeltetett központi szerverek meghibásodtak.

Az elektronikus cégbejegyzést július 1-jétől vezették be. A kormány célja ezzel a vállalkozások bürokratikus terheinek csökkentése, a cégalapítás gyorsítása és megkönnyebbítése volt.

A bevezetés első havi tapasztalatait összegezve a tárca azokat kedvezőnek minősítette. Ez alatt az idő alatt a bíróságok naponta átlagosan mintegy másfélezer elektronikus kérelmet érkeztettek és az egyszerűsített cégeljárásban csak Budapesten több mint ezer kft-t jegyeztek be.

A bíróságok számára ma a legnagyobb problémát nem az e-cégeljárás, hanem a korábban papírformában benyújtott nagyszámú cégirat elintézése jelenti. Ezek feldolgozását követően megnyílik a lehetőség az új típusú elektronikus cégbíróság hatékony működtetésére – állt az IRM augusztus eleji közleményében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik