Üzleti tippek

Két évet késik az adriai gáz

Leghamarabb 2014-ben érkezhet földgáz abból az adriai kikötőből, ahol az oda szállított cseppfolyósított földgázt alakítanák vissza vezetékes szállításra. Ezt a vállalkozásért felelős Adria LNG konzorcium szóvivője mondta hétfőn, főleg a horvát kormány „konzervatív" magatartásával indokolva a kétéves halasztást.

Az illetékest idéző Platts olajipari hírügynökség emlékeztet Ivo Sanader horvát miniszterelnök múlt heti nyilatkozatára: a kormányfő őszre ígérte a döntést az évi 10-15 milliárd köbméter földgázt továbbító beruházás helyszínéről. Eszerint a szállításra a vezetéken 2014-ben van kilátás.

A helyszínnel kapcsolatban eddig Krk sziget neve szerepelt, a Platts is biztosra veszi, hogy ott lesz a kikötő, mivel már van a szigetnek egy olajkikötője.

A konzorcium, amelyet a német E.ON Ruhrgas és RWE, az osztrák OMV, a francia Total és a szlovén Geoplin cég alkot, korábban reményét fejezte ki a gázszállítások 2012-es indítására, de most a szóvivő úgy nyilatkozott, hogy ez idő szerint még nem lehet megmondani, mikorra készülhet el a kikötő.

Az Adria LNG Study Company nevet viselő cég a korábbi tervek szerint idén fejezte volna be a megvalósíthatósági tanulmány elkészítését, a kivitelezés ezután kezdődhetett volna. A terminál első üteme évi tízmilliárd köbméter földgázzal járulna hozzá Közép- és Dél-Európa gázellátásához, a második ütemben további 5 milliárd köbméteres bővítésre kerülne sor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik