Üzleti tippek

Előbb megszüntetné a szolidaritási adót a Fidesz

A Fidesz már október 1-jétől eltörölné a szolidaritási adót, és ebben az SZDSZ támogatására is számít. Az ellenzéki párt „tisztán” szeretné megszavazni a haláladó eltörlését, és nem támogatja az áfaemelést.

Tállai András, a Fidesz szakpolitikusa az SZDSZ-nek azt üzente, ne várják meg, hogy mit tanácsol nekik a kormány, a kormányfő vagy más MSZP-s politikus, hanem fogjanak össze az ellenzéki pártokkal, és szavazzák meg közösen szeptemberben, hogy október 1-jétől eltörlik a szolidaritási adót. A kormány valószínűleg 2009. január 1-jétől akarja megszüntetni a 2006. szeptemberben 1-jén bevezetett 4 százalékos különadót, azonban a mielőbbi eltörlés jelzésértékű lenne a gazdaság szereplőinek, hogy az Országgyűlésben komoly a szándék az adócsökkentésre – tette hozzá.

Az ügyben nem terveznek külön egyeztetést az SZDSZ-szel, hiszen ha benyújtják a törvényjavaslatot az Országgyűlésnek, akkor a költségvetési bizottság ülésén megtárgyalhatják a kérdést. Kiderülhet, hogy az SZDSZ valóban az adócsökkentés pártja, vagy a „kisebbségi kormányt támogatók pártja, mindegy, milyen áron” – fogalmazott. Az adó eltörlésének megvan a forrása, hiszen a költségvetés 140 milliárd forintos többletbevételéből kb. 50 milliárd forint megy el a nyugdíjakra, a maradék viszont rendelkezésre áll.

A politikus az MSZP-nek azt üzente, ne engedjék a parlament elé azt a javaslatot, amely úgy csökkentené az élelmiszerek áfáját, hogy közben a normál áfakulcsot megemeli. Tállai András az MDF-nek is üzent, mégpedig azt, hogy ha a haláladó eltörlésében segítséget kap a kormánytól, akkor ezért cserébe ne szavazzon meg semmilyen adóemelést, ne álljon be az MSZP mögé. „Fogjunk össze, és szavazzuk meg tisztán a haláladó eltörlését” – mondta a fideszes képviselő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik