Üzleti tippek

Őstermelők robbantottak a vállalkozásoknál

A regisztrált gazdasági szervezetek száma az idén az első félév végén 1,624 millió volt, 298 ezerrel több, mint 2007 végén, és 342 ezerrel haladta meg az egy évvel korábbit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A statisztikai hivatal közleménye szerint a regisztrált vállalkozások számának nagymértékű emelkedését a nyilvántartott egyéni vállalkozások számának kiugró növekedése okozta. A 2008. január 1-jével hatályba lépő új áfatörvény kimondja, hogy adóköteles tevékenységet csak adószámmal rendelkező adóalany folytathat. Ezért azoknak az őstermelőknek is regisztráltatniuk kellett magukat az APEH-nál, akik eddig még nem rendelkeztek adószámmal. Mivel az őstermelők számára az adószám kiváltásának határidejét meghosszabbították március 31-ig, így az egyéni vállalkozások számában az I. negyedévben következett be jelentős növekedés.

Összességében a vállalkozások száma az elmúlt 12 hónapban 28,7 százalékkal emelkedett, ezen belül az I. félévi növekedés 24,2 százalék volt.

Június 30-án 546,5 ezer társas vállalkozást tartottak nyilván, 2,9 százalékkal többet, mint fél évvel korábban. A legnagyobb mértékben a korlátolt felelősségű társaságok száma emelkedett: hat hónap alatt 17 és fél ezerrel, 6,8 százalékkal, számuk a félév végén 275 ezer volt. A másik népszerű gazdálkodási forma, a betéti társaságok száma az elmúlt 6 hónapban tovább csökkent: 3 ezerrel, 1,4 százalékkal, számuk június 30-án 215 ezer volt. E két gazdálkodási forma teszi ki az összes társas vállalkozás közel 90 százalékát.

A nyilvántartott egyéni vállalkozások száma június végén 985 ezer volt – az elmúlt 6 hónap alatt 40,2 százalékkal, 282 és fél ezerrel nőtt, az őstermelők kötelező adószám kiváltása miatt. A regisztrált egyéni vállalkozók 41,6 százalékának volt vállalkozói igazolványa, számuk 3,8 százalékkal, 16 ezerrel csökkent a 2007. decemberi állapothoz képest.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik