Üzleti tippek

Magánbankokban bujkál a magyar elit pénze

Maximális diszkrécióval és különleges szolgáltatásokkal várják a nemzetközi magánbankok magyarországi leányai a milliárdosok vagyonát. Az Üzlet&Siker felderítette a magyarországi segítőket.

Legalább 100 millió forint, de bizonyos szolgáltatások eléréséhez inkább 250 millió. Ennyi az a vagyon, amellyel magánügyfélként csatlakozni lehet a privátbanki szolgáltatást nyújtó intézmények valamelyikéhez. A banki „elitklub”, amely mostanáig a BNP Paribast, az MKB Bankot és a hazai irodájával három éve jelen lévő Bank Gutmannt jelentette, májustól kiegészült a 220 éves Sal. Oppenheim bankházzal. A valamivel kisebb vagyonú, úgynevezett prémiumbanki ügyfeleknek pedig a Commerzbank is segítő kezet nyújt.

Nem mindenkit vesznek be maguk közé

A rendszerváltás után nem voltak nagy magánvagyonok Magyarországon. Azóta viszont kialakult egy mindössze néhány ezer fős elit, amelynek tagjai milliárdos cégeket adnak-vesznek és minden egyéb módon gyarapítják vagyonukat. „Az ügyfélkör megnőtt, így akár további privátbankok is megjelenhetnek Magyarországon” – vélekedett Pál Árpád, a Sal. Oppenheim hazai fióktelepének vezetője.

A privátbankok egy része egyáltalán nem akar nagy ügyfélkört magának (például a Gutmann a világon összesen kétezer ügyfél együttesen 10 milliárd eurós vagyonát kezeli). A pénzüket generációk óta náluk fialtató családok vagyonának megbízható gyarapítása mellett új kuncsaftokat csak a komoly vagyonnal rendelkező, elismert famíliák köréből verbuválnak.

„Ügyfeleinkkel mindig azt tisztázzuk először, milyen hozamot szeretnének, ehhez milyen szintig vállalnak kockázatot, s csak azután keresünk megoldásokat hozzá. Nálunk nem klasszikus kereskedelmi bankok termékkampányaihoz igazodva alakul az ügyfelek befektetése, hanem kizárólag az ő igényeik alapján” – világította meg az egyedi vagyonkezelési filozófiát Nagy Boldizsár, a BNP Paribas munkatársa.

Spekulatív alapokba és jól szétszórni

Ez azt jelenti, hogy egyetlen ügyfél kosarában legalább 15–20-fajta befektetési alap, közte a hazai piacon másoknak nem elérhető saját alapok, kötvények, ETF-ek (azaz a hagyományos részvényalapoktól eltérő, tőzsdén kereskedő alapok), de akár alternatív termékek (például certifikátok) is helyet kaphatnak.

„Mi egyedi részvényeket sohasem veszünk, az elmúlt öt évben viszont hedge fundokba, azaz spekulatív, rugalmas stratégiájú befektetési alapokba fektető, diverzifikált alapok révén évi 7–9 százalékos euróhozamot lehetett elérni – az állampapírokhoz képest fele kockázattal” – említett néhány példát a befektetési stratégiára az egyik bank vezérigazgatója.

Bizalmi szolgáltatás

A privátbankok többsége mindenesetre azt tapasztalja, hogy a jellemzően idősebb menedzserekből álló ügyfélkörük nem a rizikót kedveli. Ritka az olyan ügyfél, amely egzotikus befektetési formákat, például bort vagy műkincset keresne. Ha mégis akad ilyen, egyedi befektetési tanácsadás (azaz nem a vagyonkezelés) keretében természetesen az ő igényeit is kielégítik.

Gyakran még ennél is többet tesznek. A privátbankok igény esetén – sokszor külső partnereik segítségével – segítenek az ügyfeleknek az adóoptimalizálásban, a cégstruktúra átalakításában, a vállalateladásban vagy éppen örökösödési, ajándékozási ügyek előkészítésében. Leginkább az adóforintok eltűntetésében.

Sokszor ezek a szolgáltatások alapozzák meg a bank és az ügyfél közti bizalmi kapcsolatot. A Bank Gutmann esetében volt példa olyan tehetős magánszemélyre, amely három évvel az után bízta privát vagyonát az intézményre, miután segítettek rendezni cégügyeit.

Biztonságban vannak a milliárdok

Bizalom és diszkréció – ezek a kulcsszavak a felső tízezer pénzügyi kiszolgálásánál. A BNP Paribasnál például általános elv, hogy az egyes területek munkatársainak még a bankon belül is csak a saját tevékenységi körükhöz tartozó ügyfelek adataihoz van hozzáférésük.

A Bank Gutmann sok esetben kifejezetten azért kér fel kis cégeket külső szakértőnek egy-egy ügylet kapcsán, mert a nagyobb méretű tanácsadó vállalatoknál több munkatárshoz is eljuthatna a bizalmas információ. Az ügyvédi titoktartásra kötelezett ügyvédeken, adójogászokon túl bármely ügylet kapcsán titoktartási nyilatkozat aláírására kötelezik az ügyfelek tranzakcióit egyengető partnereket.

Személyi bankár

Ezen a szinten már természetesen mindenkinek bármikor elérhető személyi bankár is dukál. „Egy nagyon fontos üzleti döntést készítettünk elő telefonon, amikor az ausztriai vezérigazgató váratlanul letette a kagylót: egy magyar ügyfél ugyanis azonnal beszélni akart vele a másik vonalon” – illusztrálta a különleges ügyfelek fontosságát az egyik bank munkatársa.

A privátbankárok legalább negyedévente személyesen is találkoznak az ügyfelekkel, de például jelentős értékpapír-piaci mozgások esetén jóval sűrűbb is lehet az érintkezések száma. Ilyenkor természetesen a hitelintézeti munkatárs keresi fel az ügyfelet, szükség esetén vidéken vagy külföldön is. Persze lehetőség van arra is, hogy például a Sal. Oppenheim fényűző, Lánchíd Palotában lévő központjában, a Gutmann rózsadombi villairodájában vagy a BNP Paribas négy belvárosi privátbanki luxus ügyféltárgyalójának egyikében jöjjön létre a szeánsz.

A szolgáltatások fejében a hitelintézetek a kezelt vagyon nagysága és a kockázat (például az alternatív befektetési eszközök aránya) alapján számítják fel díjaikat. Ez a pénzintézeteknél a kezelt vagyon 0,3–0,8 százaléka között mozog. A cégeladási és adótervezési ügyleteken általában a bankok semmit sem keresnek, a bizalmi légkör megteremtése a legfontosabb számukra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik