Üzleti tippek

Megbukhat a Posta partnerség

admin
admin

2008. 06. 30. 07:28

A korábban megpályázott 252-ből már csak 72 kis posta üzemletetését vennék át vállalkozók a Magyar Posta Zrt.-től, ám ez a szám is csökkenhet a szerződéskötési szakaszban, akár 30-ra - írja a Magyar Nemzet.

Bukni látszik a Magyar Posta tavaly októberben meghirdetett Postapartner Programja, amelynek résztvevői a Magyar Nemzetet arról tájékoztatták: a posta mintegy 40-45 százalékkal kevesebb pénzt adna kis egységei üzemeltetéséhez, mint korábban – írja a lap.

Mivel ez az összeg még arra sem elegendő, hogy a szakmunkás-bérminimumot kifizessék az alkalmazottaknak, a korábbi 252-ből már csak 72 kis posta üzemeltetését vennék át vállalkozók.

A Postapartner Program első ütemében Komárom-Esztergom, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Heves és Somogy megye 291 postájának működtetésére keres a posta vállalkozókat.

A Magyar Nemzet érdeklődésére a Magyar Postánál üzleti titokra hivatkozva nem adtak információt az ajánlatokról, és arról sem kívántak nyilatkozni, hányan léptek vissza a programban. A Magyar Posta Zrt. hétfőn hirdeti ki a Postapartner Program első ütemében kiírt pályázatának eredményét.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

CHICAGO, IL - AUGUST 13: Four-year-old Leo Griffin leaves a protest against the alt-right movement held to mourn the victims of yesterdays rally in Charlottesville, Virginia on August 13, 2017 in Chicago, Illinois. One person was killed and 19 others were injured in Charlottesville when a car plowed into a group of activists who were preparing to march in opposition to a nearby white nationalists rally. Two police officers were also killed when a helicopter they were using to monitor the rally crashed.   Scott Olson/Getty Images/AFP
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.