Üzleti tippek

A kormány leül a meggytermelőkkel

Az agrártárca a jövő héten egyeztet a meggytermelőkkel és a felvásárlókkal a gyümölcsárakról, hogy közvetítsenek a termelők és a felvásárlók között. Előbbiek ugyanis maffiamódszerekről beszélnek.

Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter hétfőn délelőtt a feldolgozókkal tárgyal, szerdán pedig a termelőkkel találkozik a tárca képviselője – mondta Budai Bernadett kormányszóvivő.

A kormány közvetítene

Az agrárkormányzat tudja, hogy a gyümölcsárak súlyos problémát jelentenek. Éppen ezért a kormány közvetítő szerepet játszik majd a termelők és a felvásárlók között, az árba azonban nem szólhat bele. Ugyanakkor a hitel lehetősége felmerülhet a tárgyalások során – hangsúlyozta a kormányszóvivő.

A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) szerint nagy bajban vannak az idén Magyarországon a meggytermelők, mivel a feldolgozók az általuk termelt gyümölcsöt csak az önköltség feléért akarják átvenni tőlük.

Maffiamódszereket alkalmaznak a felvásárlók?

Jakab István, a szövetség elnöke pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta, szerinte “maffiamódszereket” alkalmaznak a felvásárlók a termelőkkel szemben. A Magosz a termelők védelmében a Gazdasági Versenyhivatalhoz (GVH) kíván fordulni kartell gyanúja miatt.

Most annak ellenére kínálnak kevesebbet a meggyért, hogy Magyarországon közepes terméssel lehet számolni, viszont Európa nagy részén mintegy 30 százalékkal, de van olyan térség, ahol ennél is többel csökkent az átlagos meggytermés kilátása.

A Magosz adatai szerint a múlt évben mintegy 45 ezer tonna meggy termett, az idei várható meggytermés mintegy 58-60 ezer tonna lehet. Az önköltség 90-120 forint között van, a meggytermelőknek 40-80 forint közötti árat ajánlanak a feldolgozók. A legmagasabb árat a kézzel szedett meggyért kínálják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik