Üzleti tippek

Új főszerkesztője van a Magyar Hírlapnak

Stefka István rádiós és televíziós szerkesztő lesz a Magyar Hírlap főszerkesztője július 1-jével - közölte a lapot kiadó cég ügyvezető igazgatója. Stefka a lap negyedik főszerkesztőjeként dolgozik majd, mióta Széles Gábor nagyvállalkozó 2005 szeptemberében az újság többségi tulajdonosa lett

Halmi Gábor tájékoztatása szerint a Magyar Hírlap Kiadói Kft. érdemeinek elismerése mellett mentette fel főszerkesztői tisztségéből Kocsis L. Mihályt.

Stefka István jelenleg az Echo televízió híradójának főszerkesztője. A kereskedelmi televízió honlapján közzétett életrajza szerint a magyar-történelem szakon végzett 65 éves Stefka István harminchat éve újságíró. 1972-től a Magyar Rádió munkatársa, a rendszerváltás első éveiben A Hét című televíziós műsor műsorvezetője szerkesztője, A Hét és a Híradó főszerkesztő-helyettese, majd megbízott főszerkesztője. A Magyar Újságírók Közösségének egyik alapítója. 2007 végén nevezték ki az Echo tv híradójának főszerkesztőjévé.

A leköszönő szakmai vezető, Kocsis L. Mihály idén január 7-étől látta el a főszerkesztői feladatot, ám korábban főszerkesztő-helyettesként dolgozott a lapnál. A Magyar Hírlap előző főszerkesztője Gazsó L. Ferenc volt, aki 2006 novemberében kapott megbízást a lap irányítására. Néhány hónappal korábban, áprilisban a lap többségi tulajdonosa, Széles Gábor egy évvel még meghosszabbította Szombathy Pál főszerkesztő mandátumát, aki 2003 április óta töltötte be ezt a posztot.

Széles Gábor a lap megvásárlását követően azt mondta, úgynevezett nemzeti liberális lapnak képzeli el a Magyar Hírlapot, amely középen áll, de azt jobb oldalról közelíti meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik