Üzleti tippek

Haldoklik az amerikai nyomtatott sajtó

Az amerikai nyomtatott sajtó számára a 2008-as év minden korábbinál kisebb hirdetési bevételeket hozott; kétségessé válik több újság fennmaradása és az anyavállalatok fizetőképessége - írta a The New York Times, amely maga is tekintélyes visszaesést könyvelt el.

A tengerentúli nyomtatott sajtótermékek hirdetési bevételei korábban soha nem csökkentek ilyen mértékben, többnyire két számjegyű a zsugorodás mértéke.

Apadó bevételek

A hirdetésekből származó jövedelem, amely az újságok fő bevételi forrása, két éve kezdett erősen apadni, amire a lapok először létszámstoppal válaszoltak, majd következtek a felvásárlások és az elbocsátások. A nyomtatott újságok történelmi visszaszorulási tendenciáját erősíti a gazdaság gyengélkedése, különösen Floridában és Kaliforniában, ahol a lakóházpiac beszűkülésével az ingatlanhirdetések is megfogyatkoztak.

Míg tavaly az amerikai lapok átlagosan 8 százalékkal kisebb hirdetési jövedelemhez jutottak, mint 2006-ban, addig idén az év első öt hónapjában 12 százalékkal gyengébb volt az eredmény, mint 2007 hasonló időszakában. Májusban 14-15 százalékos visszaesést mértek. A lapok dolgozóik ezreitől váltak meg, áramvonalasították a terjesztést, az újságokat kevesebb és kisebb oldalakra nyomtatják, a profitok mégis feltartóztathatatlanul csökkennek.

A déli államokban több újságot birtokló Media Generalnak tavaly 10,9 százalékkal kevesebb hirdetési bevétele volt, mint 2006-ban, idén májusig 18,1 százalékos csökkenést mértek. A további, több lapot kiadó társaságok között a McClatchy az idei év első öt hónapjában 15,4, a Journal Communications 11,3, a Gannett 11, a The New York Times pedig 10 százalékos csökkenést szenvedett el.

Az internet a fő “ellenség”

“Ez a folyamat rosszabb minden várakozásnál, ha két éven át folytatódik a két számjegyű csökkenés, néhány újság pénzügyileg bajba kerül” – mondta Edward Atorino, a Benchmark cég elemzője. Szerinte több lap várhatóan nem fog minden nap megjelenni, és kihelyezhetik külső cégekhez a nyomtatást.

Elemzők egyetértenek: az újságok legnagyobb ellensége immár csaknem egy évtizede az internet, amely elszipkázza a hirdetési bevételeket. Ez a folyamat azonban tavaly gyorsult fel. Mivel az interneten sokkal több a lehetőség, a hirdetőknek csak egy részét tudták megtartani a lapok internetes kiadásai, ráadásul a webes hirdetési felületek olcsóbbak a nyomtatott sajtóbelinél.

Az utcára kerülő lapok hirdetési bevételeinek csökkenése az elkövetkező 3-4 évben bizonyára nem áll meg, a kérdés csak az, hogy ez alatt az idő alatt milyen mértékű lesz a zsugorodás – mondta Peter Appert, a Goldman Sachs bank elemzője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik