Üzleti tippek

Negyven kiállító a hétvégi Sajtófesztiválon

A szórakozásé lesz a főszerep szombaton, a budapesti Vörösmarty téri Sajtófesztiválon.

Kétezer hazai cég tevékenységi körébent szerepel a lapkiadás és másfélszer ennyi orgánum jelenik meg napjainkban az országban; ez megközelíti a kilencvenmilliós német piac adatait – mondta Kázmér Judit, a szervező, a Magyar Lapkiadók Egyesületének elnöke, megjegyezve: a kiállítók a hazai piac zömét lefedik.

Hozzátette, tavaly 70 milliárdos hirdetési és 80 milliárdos árbevételt könyvelhettek el a hazai kiadók, és manapság több, mint tízezer embernek ad megélhetést a magyar sajtó.

Szemben a tavalyi – a Városliget szélén megrendezett – fesztivállal, a szakmai programok helyett idén a szórakozásé lesz a főszerep. A helyszínen koncertekkel, divatbemutatóval várják az érdeklődőket, míg 21 fővárosi és 17 vidéki kávéház azt vállalta, hogy a sajtófesztivált megelőző egy hétben elérhetővé teszik vendégeik számára e negyven kiadó lapjait.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik