Üzleti tippek

Mol: 65 milliárdos profit

A Mol Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. 65 milliárd forint nettó eredményt ért el az első negyedévben, ami 43 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi 45,6 milliárd forintot - közölte a társaság tőzsdei gyorsjelentésében csütörtökön.

A Mol nettó árbevétele 786,1 milliárd forint volt január-márciusban, szemben az egy évvel korábbi 515,8 milliárd forinttal. A társaság üzleti eredménye 10 százalékkal 67,3 milliárd forintra nőtt, a kamat-és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) 7 százalékkal 101,6 milliárd forintra csökkent. Az elemzők az első negyedévre 59,6 milliárd forint nettó eredményt vártak 66,062 milliárd forint üzleti eredmény és 101,371 milliárd forint EBITDA mellett.

Az eredmény növekedésére hatott az is, hogy javult a Mol finomítói dízel-kihozatala, ami az emelkedő dízel crack spread-ek (finomítói árrések) mellett különösen kedvező volt. Ezen túlmenően a magas kőolajárak kedvezően, az alacsonyabb szénhidrogén termelés és a csökkenő integrált petrolkémiai árrés kedvezőtlenül hatottak az eredményre.

A Mol kutatás-termelés szegmens üzleti eredménye az első negyedévben 89,2 milliárd forint volt, szemben az egy évvel korábbi 17 milliárd forinttal. A feldolgozás és kereskedelem szegmens üzleti eredménye 42 százalékkal 40,1 milliárd forintra nőtt. A petrolkémiai szegmens üzleti eredménye 2,6 milliárd forint volt, 37 százalékkal alacsonyabb az előző negyedévinél és 79 százalékkal maradt el a 2007 első negyedévében realizált rekord eredménytől. A földgáz szállítás üzleti eredménye az első negyedévben 16 százalékkal 9,3 milliárd forintra csökkent, főként a működési költségek emelkedése miatt.

Az első negyedévben a Mol beruházásainak és befektetéseinek értéke 51,9 milliárd forintra csökkent a tavalyi első negyedévi 68,4 milliárd forintról: az utóbbi összeg tartalmazta a TVK részvények megszerzésének költségét is. A Mol nettó hitelállománya 2008 március végén 623,4 milliárd forint volt, az eladósodottsági ráta a tavalyi első negyedévi mínusz 14,7 százalékról plusz 38,8 százalékra emelkedett a tőkeszerkezet optimalizációs program, valamint a tavalyi negyedik negyedévben végrehajtott akvizíciók és organikus beruházások eredményeként.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik