Üzleti tippek

Az ORTT vizsgálja Csintalan műsorát

A médiahatóság vizsgálja a HírTv Csintalan Sándor vezette, Vonalban című betelefonálós műsorát az abban elhangzott dal miatt – közölte az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) szóvivője.

Két panaszos is kifogásolta Csintalan Sándor Vonalban című betelefonálós műsora április 22-i adásának azt a részét, amikor az egyik betelefonáló egy általa kitalált – a miniszterelnököt és a kormányt gyalázó – éneket adott elő. Szerintük ugyanis annak szövege felháborító volt, és hemzsegett a rosszindulatú megjegyzéstől – nyilatkozta Vékony Éva, az ORTT szóvivője.

A panaszosok egyike azt kifogásolta, hogy Csintalan Sándor nem kapcsoltatta ki a műsorból a betelefonálót, a másik pedig azt, hogy a műsorvezető csupán egyetlen alkalommal intette meg az éneklő urat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik