Üzleti tippek

Adathiány miatt leállt a Mol-OMV-vizsgálat

Az Európai Bizottság felfüggesztette a versenyfelügyeleti vizsgálatot az OMV osztrák olaj- és gázipari vállalat tervéről a Mol felvásárlására, mert az érintettek egyike nem nyújtotta be a kért adatokat a bizottságnak – közölte Jonathan Todd, az Európai Unió végrehajtó testületének szóvivője.

Az elemzéshez nemcsak a két érintett vállalattól, hanem más szereplőktől is kérnek információkat, így elvileg elképzelhető, hogy nem az OMV vagy a Mol nem szolgált információval. Korábban mindkét cég értésre adta, hogy teljes körűen együttműködik a bizottsággal a vizsgálatban. Egy bizottsági forrás ugyanakkor célzott arra, hogy az információnyújtást a leginkább érintett két cég egyike mulasztotta el. Sajtóértesülések szerint az OMV-nek van ilyen jellegű elmaradása.

A szóvivő jelezte azt is, hogy amint a kért tájékoztatás megérkezik, a vizsgálat újraindul.

A bizottságnak eredetileg 2008. július 22-ig kellett volna végleges határozatot hoznia arról, hogy az összefonódás jelentősen korlátozná-e a tényleges versenyt az egységes piacon. A mostani felfüggesztés miatt várhatóan új határidőt adnak meg. – Megállítottuk az órát – mondta Todd, hozzátéve, az érintettektől függ, mikor folytatódik az elemzés. A bizottság várakozásai szerint a késlekedés néhány hétnél aligha tart tovább.

Nem gyakori eset Brüsszelben, hogy versenyjogi vizsgálatot felfüggesztenek, de nem is példátlan. Legtöbbször a mostanihoz hasonló ok játszik szerepet az ideiglenes leállításban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik