Üzleti tippek

Elutasította az unió, de van másik

Bár elutasította az Európai Bizottság az Eximbank exporthitel-garancia rendszer tervezetét, a vállalkozások egy része a meghiúsult állami hitelgarancia helyett, ugyanarra a célra igénybe veheti a Magyar Exporthitel Biztosító Zrt. (MEHIB) hitelfedezeti biztosítását. Utóbbi ellen ugyanis az uniónak nincs kifogása.

Az Európai Bizottság összeegyeztethetetlennek nyilvánította az Európai Unió állami támogatási szabályaival az magyar kis- és középvállalkozásoknak (kkv) szóló rövid lejáratú exporthitel-garancia rendszer tervezetét. Az uniós nem csak az Eximbank konstrukciójára vonatkozik, Magyar Exporthitel Biztosító Zrt. (MEHIB) féle hasonló konstrukciót tavaly januárban már jóváhagyták.

Nem kell keseregni

Nem kell a döntés miatt elkeseredni, néhány apróbb módosítás kell végrehajtani a konstrukción, hogy Brüsszel elfogadja azt – mondta a FigyelőNetnek Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke. Parragh László szerint a továbbiakban is el kell menni a magyar vállalkozások védelmében addig a határig, amit még Brüsszel megenged.

Bodnár Zoltán, az Eximbank vezérigazgatója szerint viszont világosan kiderült, hogy az unió álláspontja szerint az állam nem segítheti a kkv-kat kedvezményes exportgarancia nyújtásával, s ezen nem lehet korrekciókkal sem segíteni. Elkeseredésre ugyanakkor valóban nincs ok, Magyar Exporthitel Biztosító Zrt.-nél (MEHIB) elérhető hitelfedezeti biztosítással helyettesíthető – a vállalkozások egy részénél – az unió által elutasított exportgarancia konstrukció.

Egyértelművé vált

Bodnár Zoltán hozzátette: egy korábbi európai bizottsági határozat tette lehetővé, hogy az állam pénzügyi eszközökkel segítse a kkv-k exportját, s a magyar állam az elsők között élt a lehetőséggel. A határozat szövege azonban nem volt teljesen egyértelmű. Mára világossá lett: az állam kedvezményes hitelbiztosítással nyújthat segítséget a kkv-knak, de kedvezményes exportgarancia nyújtásával (amelyről az elutasított koncepció szólt volna) viszont nem.

A vezérigazgató szerint sajnálatos, hogy az
exporthitel-garanciával nem tudják segíteni a kkv-kat,
ugyanakkor az unió döntését tudomásul kell venni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik