Üzleti tippek

Árampiaci nyitás: se számla, se árajánlat

Cégek, intézmények idén nem kaptak még sem árajánlatot, sem számlát az E.ON Hungária szolgáltatói területén. Árampiaci nyitás honi módra: a fogyasztók helyett a szolgáltatók válogatnak.

Cégek, intézmények idén mindmáig nem kaptak sem árajánlatot, sem számlát az E.ON Hungária szolgáltatói területén, változatlanul képesek viszont igénybe venni az áramszolgáltatást – derült ki a CONFORG közelmúltban rendezett, árampiaci nyitással foglalkozó konferenciáján.

Nem tudják, mennyiért fogyasztanak

Az első megközelítésben tökéletesnek látszó állapottal (szolgáltatás van, számlázás nincs) a szervezetek vezetőinek az a gondjuk, hogy egyszer vélhetően mégiscsak ki kell fizetniük az elhasznált áramot.

Ami még nagyobb baj, hogy arról sincs fogalmuk, hogy mennyi lesz a kifizetendő összeg, ugyanis a szervezetek (amelyek nem jogosultak a közüzemhez hasonlatos, a szabadpiacinál kedvezőbb árú egyetemes szolgáltatásra) még árajánlatot sem kaptak eddig. Lehetőségük lett volna a cégeknek pedig több áramszolgáltatótól is árajánlatot kérni, s kiválasztani a legolcsóbbat.

Nagyfogyasztónak áll a világ

A lehetőség persze szigorúan csak elvi, ugyanis az áramszolgáltatóknak nem kötelező árajánlatot adniuk (kötelező ellátási területüket kivéve).

S nem is nagyon adnak, ha nem nagyfogyasztóról van szó. Bokor Tamás, a MVM Partner Energiakereskedelmi Zrt. értékesítési üzletágvezetője szerint éves 30 millió forint villanyszámla alatt nem valószínű, hogy több ajánlatot be tud gyűjteni az olcsóbb áramra sóvárgó, legalábbis egyelőre. A szolgáltatók – emberi erőforrás és felkészültség hiányában – inkább a nagyfogyasztókkal történő üzletkötésre fordítják erőforrásaikat

Mindemellett is meglepő, hogy akadnak olyanok, akik még egy árajánlatot sem tudnak fölmutatni, s csak találgatni tudják, mennyit kell vajon majd fizetniük a január óta fogyasztott áramért.

Részletfizetés lehetséges

Számos rendelet, ami a 2008. január 1-jei piacnyitás következtében alapvetően befolyásolja a számlán kötelezően feltüntetendő tételeket, csak 2007. december végén jelent meg – válaszolt a FigyelőNet kérdésére az E.ON kommunikációs osztálya. A folyamatosan működő rendszerben a változásoknak az átvezetése több időt vett igénybe.

A fejlesztéseket az esetleges problémák megelőzése miatt többszörösen tesztelték, ezért január és február hónapban a számlák küldését fel kellett függeszteni – hangzik az E.ON magyarázata. Március hónapban a sikeres teszteket követően újra elindították a számlázást.

A számláikon a fizetési határidőt természetesen a számla kiállítási idejének megfelelően szerepeltetik, az ügyfeleikkel teljes mértékben együttműködnek az esetleges fizetési problémák részletfizetés vagy fizetési haladék útján történő zökkenőmentes megoldásában – ígérte az E.ON. A cég szerint az ügyfeleket a késedelmes számlaküldésekről kiértesítették.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik