Üzleti tippek

Szigorítással indul az adócsökkentés

A társasági adó új alapra helyezését, az eva átalakítását, az elszámolható költségek körének szűkítését és más szigorításokat is beépítene a kormány a járulékok csökkentéséről szóló 2009-es adócsomagba – írja a Világgazdaság.

A kabinet összesen 140 milliárd forinttal növelné jövőre az adóbevételeket, már amennyiben a koalíciós partnerek megegyeznek a módosításokról. Egyelőre ugyanis mind az MSZP-nek, mind az SZDSZ-nek komoly kifogásai vannak a járulékközpontú adócsomag egyes részleteivel szemben – írja a lap a birtokába jutott adómérséklési javaslatot ismertetve.

Vita forrása lehet, hogy háromszorosára nőjön-e a rehabilitációs járulék, hogy áfabefizetésre kötelezzék-e az evázókat, valamint hogy 20 százalék legyen-e a társasági adó mértéke. A mérleg másik serpenyőjében olyan tételek vannak, mint az első tíz alkalmazott esetében mintegy harmadával csökkenő tb-járulék, a tételes eho felezése, majd „kivezetése”, valamint az szja sávhatárának emelkedése és az adójóváírás kiszélesítése.

A tehercsökkenés mértéke jövőre 275 milliárd forint körül alakulhat, és a kedvezményes járulékmérték több mint egymillió dolgozó foglalkoztatásának költségét faragná le. A kormány új, nagyobb értékű kedvezményekkel támogatná a beruházásokat és a fejlesztéseket is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik