Üzleti tippek

Tarlós: nem tettem panaszt Bánó ellen

Tarlós István azt mondta, nagyon meglepte a hír, miszerint Dobos Menyhért, a Magyar Televízió közéleti igazgatója döntésének értelmében Bánó András a jövőben nem vezetheti az MTV Nap-kelte című műsorát.

A Népszavában megjelent információ szerint a vizsgálat indoklásában szerepel, hogy Bánó András Karsai József szocialista országgyűlési képviselővel „indulatosan” beszélt az egészségbiztosítási reform kapcsán. A másik esetben pedig „érzelmektől túlfűtött” volt, amikor Tarlós Istvánnal, a Fidesz népszavazási kampányának irányítójával készített interjút.

Tarlós István ennek kapcsán hangsúlyozta: senkinél nem tett semmiféle panaszt, és a maga részéről nem támogat olyat, hogy rá hivatkozva bárki eltávolítsa Bánót. „Nem mártottam be senkit” – fogalmazott a politikus, aki nem érzi indokát panaszt tenni, nincs igénye, hogy Bánó Andrást eltávolítsák, és nincs kifogása az ellen, hogy vele vitatkozzon a műsorban.

Karsai József közleményében korábban szintén jelezte, nem ért egyet azzal, hogy a vele készített interjú hangneme miatt Bánó András a jövőben nem vezetheti az MTV Nap-kelte című műsorát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik