Üzleti tippek

FHB: 5,316 milliárd forintos nyereség

Az FHB Jelzálogbank 2007-ben 5,316 milliárd forint adózott és 6,57 milliárd forint adózás előtti nyereséget ért el 30,4, illetve 33,3 százalékkal kevesebbet, mint 2006-ban.

A bank gyorsjelentése szerint az adózás előtti profit kismértékben meghaladja a tavaly novemberben kiadott profit figyelmeztetésben prognosztizált eredményt. A negyedik negyedévi adózott profit 1,2 milliárd forint, 8,4 százalékkal alacsonyabb az előző negyedévinél, az egy évvel korábbinál pedig 42,4 százalékkal kisebb, de teljes mértékben megfelel a bank eredeti pénzügyi tervének.

Az FHB konszolidált mérlegfőösszege egy év alatt 15 százalékkal, 618,1 milliárd forintra, a részvényesi vagyon 10,1 százalékkal, 32,465 milliárd forintra nőtt, a hatékonysági mutatók romlottak. Az FHB eredményét a jelentés szerint tavaly is jelentősen befolyásolták a stratégia megvalósításának ráfordításai, az új tevékenységek beindításának költségei, ezek jövedelemtermelő képessége fokozatosan tükröződik majd a bankcsoport eredményében.

A működési költségek 54,3 százalékkal, 8,5 milliárdról 13 milliárd forintra emelkedtek. A profit visszaesésével a bankcsoport hatékonysági mutatói romlottak. A költséghatékonysági mutató (működési költség/bruttó pénzügyi eredmény) 45,2-ről 65,3 százalékra emelkedett. A saját értékesítésű jelzáloghitelek bruttó állománya 24,7 százalékkal (52,5 milliárd forinttal) emelkedett, a tavalyi hitelfolyósítás 79,4 milliárd forint volt, az előző évinél 29 százalékkal több.

Az FHB Kereskedelmi Bank Zrt. tavalyi hitelfolyósítása meghaladta a 36,1 milliárd forintot, bankszámláinak száma a nyolcezret, a bankkártyákból pedig a tavaly szeptemberi bevezetés óta közel négyezer darabot bocsátott ki.

A jelzálogbank tevékenységének finanszírozására 2007-ben 62,7 milliárd forintnyi jelzáloglevelet és 47 milliárd forintnyi kötvényt bocsátott ki, a törlesztések összege 22,5 milliárd, a visszavásárlásoké 3,5 milliárd forintot tett ki, a tavalyi nettó forrásbevonás így 83,7 milliárd forint az előző évi 37,4 milliárd forinttal szemben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik