Üzleti tippek

Nagy visszatérők éve

Programigazgatója leváltásával indította az évet a Tv 2, miután tavaly a nézettségi versenyben fölényesen nyert az RTL Klub. 2008 slágerei a vetélkedők, hiánycikkei az amerikai sorozatok lehetnek.

Karácsony második napján adták a Tv 2-n az Egy szoknya, egy nadrág című magyar filmet. A nézők különösebben nem jöttek lázba tőle, mert a 18–49 évesek körében mindössze 18,4 százalékos közönségarányt produkált a magyar remake, miközben az RTL Klubon ugyanekkor futó Dr. Dolittle 41,5 százalékot ért el. A dolog pikantériája, hogy a magyar film forgatókönyvírója és rendezője az a Gyöngyössy Bence, akit február elsejétől a Tv 2 programigazgatójának neveztek ki. Amennyiben gonoszak akarunk lenni, akkor most mondhatnánk, hogy ez nem túl jó ómen. Optimista felfogás szerint viszont akár ez is adhatta az utolsó lökést Gyöngyössynek, hogy elvállalja a megbízatást.

Őszi események

A Tv 2-nél már vagy fél éve zajló átalakulás ezzel újabb állomásához érkezett. A Kereszty–Sváby-korszak talán egyik utolsó emblematikus figurája ugyanis a távozott programigazgató, Poich Lóránd volt, aki még a 2002-es menedzsmentváltással került ebbe a pozícióba. Sokan már tavaly nyáron borítékolták, hogy nem marad sokáig a csatornánál, ám a régi gárdából mégis ő húzta legtovább. Várdy Zoltán ugyanis bizalmat szavazott a programigazgatónak, ezt nyomatékosítandó, állítólag még a szerződését is meghosszabbította egy évvel.

Poich körül valószínűleg az „őszi események” miatt fogyott el a levegő. A csatorna a második fél évben két saját gyártású műsorral debütált: az Okosabb vagy, mint egy 5.-es? című vetélkedő egyértelmű bukás volt, a Nagy Fogyás lendületesen kezdett – megverte a Vészhelyzetet –, aztán szépen belesimult a Tv 2 csatornaátlagába. Az adó új műsorait mostanában sújtó pechszériát látva ez egyébként akár már sikerként is elkönyvelhető.

A fő probléma azonban sokkal inkább az volt, hogy október második felétől főműsoridőben brutálisan elhúzott az RTL Klub. Heteken át 15 százalékpont körüli differencia volt a két csatorna között, ráadásul a kereskedelmi szempontból legfontosabb időszakban. Év végén, az ünnepek körüli kavarodásban azonban már tíz százalék alá csökkent a két televízió közötti különbség. Olyan apró sikerei még voltak is a Tv 2-nek, mint karácsony első napján, amikor közel tíz százalékponttal húzott el az RTL Klubtól. De hogy egyből ünneprontók legyünk: a másnapi főműsoridős küzdelmet 16 százalékpontottal az RTL nyerte. A szilveszter gyakorlatilag a csatorna indulása óta a Tv 2 terepe, az idén azonban ez sem csillogott régi fényében. Az év utolsó napján gyakorlatilag vereséggel felérő győzelmet arattak.

Ehhez tudni kell, hogy az RTL Klub évek óta – kis túlzással – egy fillért nem hajlandó elkölteni szilveszterkor, a Tv 2 viszont rengeteg saját gyártású műsort vonultat fel. A győzelem most is megvolt: főműsoridőben 31,8 százalékos share-t ért el a Várdy-féle tévé. A Gerkens-féle viszont ennél csak 2,9 százalékponttal produkált rosszabb eredményt, mindezt úgy, hogy az ünnepi műsor az RTL-en egy rövid Fókuszból és három, nem éppen világrengető filmből állt. A 18–49 évesek este kilencig mégis nagyobb arányban nézték az RTL-t. Összehasonlításképpen az egy évvel korábbi közönségarányok: Tv 2 41,4, RTL Klub 24,3 százalék. S nagyjából a korábbi években is ilyen nagyságrendű volt a különbség.


Nem írnak az írók

Ami nálunk a MÁV-nak a Liga, az az amerikai filmiparnak a Forgatókönyvírók Szövetsége. A már két hónapja tartó sztrájk első szembetűnő jele a Golden Globe gála elmaradása. Nem volt, aki megírja az esemény felvezető és átkötő szövegeit, ráadásul a színészek is szolidaritást vállaltak a forgatókönyvírókkal. Jelenleg emiatt áll a legnépszerűbb amerikai sorozatok forgatása. „Amennyiben egy-két héten belül nem állapodnak meg, akkor ennek hatása ősszel nálunk is érezhető lesz” – mondja Kolosi Péter. Egyelőre ugyanis az a mázlink, hogy az érintett sorozatok többsége egyévadnyi késéssel érkezik hozzánk. Megoldást jelenthet, hogy jelen állás szerint elmarad az Oscar-díj-átadó is, s ez talán ösztönzőleg hathat a megállapodásra.

Ki az a Gyöngyössy Bence?

Hivatalos nevén Gyöngyössy Imre Benedek 1963-ban született. Még 17 évesen került ki Münchenbe, ott fejezte be a középiskolát és járt egyetemre. Először a kommunikáció és dráma szakot abszolválta, majd 1994-ben rendezői végzettséget is szerzett. Az RTL Klub indulásától a csatorna programigazgatója volt, egészen 2001-ig, amikor Frei Tamás emlékezetes bérgyilkosos riportja körül támadt botrány miatt lemondott. Azóta régi magyar filmek újraforgatásával foglalkozott forgatókönyvíróként, rendezőként és producerként.

Új munkahelyén hat év után újra együtt dolgozhat Árpa Attilával, ráadásul hasonló felállásban, mint hajdanában a kokurensnél. Biztos érdekes élmény lesz Gyöngyössy számára a közös munka Frei Tamással, akinek lényegében RTL-es karrierje végét „köszönheti”.

Tudta-e…?

Gyöngyössy Bence programigazgatósága alatt indultak el az RTL Klubon olyan, ma is létező produkciók, mint a Legyen Ön is Milliomos!, a Kész Átverés Show, a Mónika-show vagy a Heti Hetes.

Kis hamis AXN

Talán banálisnak tűnhet, de az RTL Klub év végi vágtájában a legnagyobb szerepe a Pókerarc című vetélkedőnek volt. Az RTL ugyanis a Híradó utáni műsoraival sokáig kvázi odadobta konkurensének a főműsoridő egy részét. Jó darabig ebben a sávban vegetált a Legyen Ön is Milliomos!, majd különféle sorozatok ismétlései következtek. Mindennek a nyertese az Aktív volt, sőt a nézők sokszor a Barátok köztig vissza sem tértek az RTL-re. A „lúzer sáv” létének azonban a Pókerarc érkezése véget vetett, s ettől kezdve a nézők jelentős része egész este az RTL Klub műsoránál maradt.

Az elmúlt hónapokban a Tények volt a Tv 2 Barátok köztje, hiszen főműsoridőben többnyire a hírműsor érte el a legmagasabb nézettséget. Kora ősszel sokszor ez még ahhoz is elegendő volt, hogy megverjék az RTL Híradót, az év vége felé azonban már egyre inkább csak házon belüli diadalt jelentett.
Azért az RTL Klubon is találni gyengélkedő produkciókat. A Balázs-show manapság már nem muzsikál valami jól, a konkurensen ugyanekkor futó Rex felügyelő rendszeresen jobb eredményeket produkál nála. A Lostot pedig hiába tették a Helyszínelők utánra, továbbra sem remekel. Kolosi Péter, az RTL Klub programigazgatója ezt három dologgal indokolja: a sorozat mostanában nemzetközi szinten sem hozza a korábbi eredményeit, erős filmeket ad vele szemben a Tv 2, ráadásul az AXN kábelcsatorna már leadta ezeket a részeket.

A Loston túlmutató probléma, hogy az AXN a nyugati filmforgalmazók felé fizetős csatornaként kommunikálja magát, így sok sorozathoz hamarabb hozzájut. Állítólag ebből már több konfliktus származott magyar televíziók és amerikai forgalmazók között. Egyes hírek szerint például a Paramount filmstúdió a közelmúltban egymillió dollártól esett el a magyar piacon. Hiába ajánlgatták a filmcsomagjukat, nem kellett senkinek, mert a benne szereplő programokat korábban már eladták az AXN-nek.

Gellert kapunk

Az RTL Klub 2008-as terveiről egyelőre annyit tudni, hogy a Széf című vetélkedő és a sokadszorra újraindított Legyen Ön is Milliomos! négyhetenként váltogatja majd egymást. A Tv 2 esetében három új műsor biztosan elindul. Az amerikai címén Successor című produkcióban Uri Geller méltó utódját keresik majd. Kedvező előjel, hogy a műsor első részét a német Pro7-en már leadták, és sikeresnek bizonyult. A vélhetően „Az igazság pillanata” címmel jelentkező – szinte biztosan sok kerekasztal-beszélgetésnek témát adó – produkcióban hazugságvizsgálóra kötik a játékosokat, akik minél kellemetlenebb kérdéseket vállalnak be, annál több pénzt vihetnek haza. A műsor az USA-ban is csak január végén startol.

A harmadik műsor eredeti címe The Singing Bee, amely zenés, táncos produkció lesz. Ez tavaly nyáron indult az NBC-n, ám a sikeres rajt után megbukott. Igaz, párhuzamosan a Fox is előállt egy hasonló programmal, ami valamivel nézettebbnek bizonyult. Az Index információi szerint mindezek mellett a képernyőről bő egy éve lekerül Áll az alkut is újraindítja a Tv 2.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik