Üzleti tippek

Mélyponton a szlovák köztévé

Történelmi mélypontra süllyed a szlovák közszolgálati televízió (STV) nézettsége - számolt be róla szerdán a Hospodárské Noviny.

A szlovák gazdasági napilap ismertetése szerint az STV hírműsorait jelenleg 120 ezerrel kevesebb ember nézi, mint az előző év azonos időszakában. A több mint ötmilliós Szlovákiában a múlt hét keddjén mindössze negyedmillió – bekapcsolt – készülék tulajdonosa nézte az STV híradóját – derült ki egy friss felmérésből.

Ez már egy olyan határ alatti adat, amelynek ismeretében “beszélni sem érdemes az ilyen hírszolgáltatás értelméről” – mondta lapnak a köztelevíziót felügyelő testület egyik tagja.

Az STV-t felügyelő testület a közelmúltban leváltotta ugyan a tévé elnökét, amelynek azóta sem lépett senki a helyébe, ám a helyzet nem változik. A legnagyobb konkurenciát a legnagyobb nézettséget élvező kereskedelmi média, a Markíza Televízió jelenti, de – médiaszakértők korábbi véleménye szerint – a közszolgálati tévé nézettsége akkor sem lenne sokkal kedvezőbb, ha kereskedelmi televíziók nem lennének.

A Hospodárské Noviny emlékeztet arra, hogy a parlament rövidesen tárgyalja az előfizetési díjakról szóló új törvényt. Az előterjesztő, Marek Madaric kulturális miniszter ebben azt indítványozza, hogy az áramszolgáltatók minden ügyfele, mindenki, aki áramot fogyaszt, kötelezően fizessen tv-előfizetői díjat is, függetlenül attól, van-e televíziós készüléke vagy nincs.

A “fejpénz” intézményének legalizálását előrevetítő törvénytervezet ellen egy civil társaság országos aláírásgyűjtést tervez, amelynek keretében egyszersmind az előfizetési díjak megszüntetését is indítványozni akarják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik