Üzleti tippek

Új vidámparkot kaphat a főváros

A fővárosi Vidám Park menedzsmentje tanulmányt készít arról, hogy Budapesten hol lehetne új szórakoztatóközpontot kialakítani és több jelenlegi játékot a mostani területről áthelyezni. A milliárdos beruházásokra vonatkozó javaslatok tavasszal kerülnek a fővárosi önkormányzat döntéshozói elé. Az biztos, hogy idén még nem költöznek, később azonban az állatkert terjeszkedhetne a jelenlegi Vidám Park területére.

Tavaszra készíti el a menedzsment az új fővárosi vidámpark létesítéséről szóló koncepciót – mondta el a FigyelőNetnek Kőfalvi Tamás, a Budapesti Vidám Park Zrt. októberben hivatalba lépett új vezérigazgatója. Felhívta a figyelmet arra, hogy ilyen típusú átfogó elemzés korábban egyszer sem készült

A Vidám Park vezetésének tervei szerint 2010-11-re készülhet el a főváros új vidámparki szórakoztatóipari központja, amelyen a jelenlegi intézmény mobil eszközeinek, játékainak egy része is elhelyezésre kerülne A menedzsment véleménye szerint a több milliárdos nagyságrendű beruházás magántőke igénybevétele nélkül nehezen valósítható meg. Az új vidámpark létrehozásához a tulajdonos fővárosi önkormányzat jóváhagyása szükséges.

Új turisztikai központ a cél

Kőfalvi Tamás egy évi 1,5 milliós látogatottságú regionális turisztikai központ magjaként képzeli el a jövőben kiépülő vidámparkot. A szóba jöhető ingatlanokat a menedzsment és a főváros a tömegközlekedési kapcsolatok, a parkolási lehetőségek és a közigazgatási határokon belüli elhelyezkedés alapján vizsgálja. A jelenleg használt városligeti ingatlan a főváros tulajdonában van, amelynek használatára a társaság ingyenesen jogosult.

A játékok egy részét is átköltöztetnék - KÉPGALÉRIA

A játékok egy részét is átköltöztetnék – KÉPGALÉRIA

Kőfalvi Tamás véleménye szerint célszerű és lehetséges lenne e piaci szegmensben egyfajta régiós központi szerep elérése, ami a magyar célközönségen kívül a külföldi turisták számára is vonzó lehet. A menedzsment olyan területek kiválasztására tesz javaslatot, amelyek alkalmasak például szállodák, kaszinó befogadására is, megteremtve ezzel egy modern szórakoztatóközpont létrehozásának lehetőségét.

Fejleszteni kell

A bővítést a Vidám Park jelenlegi helyzete önmagában is szükségessé teszi – közölte Kőfalvi Tamás. Véleménye szerint a jelenlegi 6,5 hektáros alapterület nem alkalmas olyan fejlesztésekre, amivel a látogatószám jelentősen növelhető. Az ingatlan műemléki jellege, az engedélyeztetési eljárás bonyolultsága az üzleti tervezésben is bizonytalanságot indukál. A Vidám Parkban, és a Városliget egészében a parkolás megoldatlan, noha jelenleg is komoly előkészületi munka folyik a helyzet orvoslása érdekében a Parking Kft.-vel együttműködve. Ez 150-200 új parkolóhely létesítését jelenti a Vidám Park jelenlegi területén. A vezérigazgató szerint törekedni fognak arra, hogy növeljék a fedett játékok arányát az új komplexumban, ezáltal csökkentve az időjárásnak való kitettséget.

A világban több szempontból egyedülálló, hogy az intézmény szinte kizárólag a márciustól októberig realizált jegyárbevételből finanszírozza működését, beleértve a fejlesztéseket, hiszen a vendéglátás és kereskedelem területén az elmúlt évtizedekben – elsősorban a pénzhiány miatt – nem történt előrelépés. A világ vidámparkjai általában nagyobb tőkeáttétellel működnek, igaz, ehhez megfelelő szolgáltatáscsomag (szálláslehetőség, színvonalas vendéglátás), és látogatottság is társul. Jelenleg a jelentősebb költségtételek közé a személyzeti és a karbantartási költségek tartoznak, amik együttesen több százmillió forintot emésztenek fel évente.

Az eredeti keretek között

Az új vidámparki vezetés arra is készül, hogy amennyiben mégsem valósulhat meg a tervezett szórakoztató létesítmény, úgy a meglévő adottságok és lehetőségek mentén 3 éves középtávú fejlesztési tervet készít a tulajdonosnak. A rövid távú tervek között szerepel a szellemvasút és környékének több tízmillió forintba kerülő felújítása és rehabilitációja. Ezen a területen egy új mesepark felépítésével azt kívánják bemutatni mintegy négyezer négyzetméteren, hogy milyen is lehetne az új vidámpark, ha megvalósulhatna. Kőfalvi Tamás a FigyelőNet kérdésére megerősítette, hogy az intézmény jelenlegi területén továbbra is kizárólag a Vidám Park fog üzemelni.

Egy belépővel ülhetünk fel az össze játékra - KÉPGALÉRIA

Egy belépővel ülhetünk fel az össze játékra – KÉPGALÉRIA

A beléptetési rendszert 2007-ben változtatta meg a társaság. A tavalyi évtől kezdve minden eszközre érvényes a bejáratnál megváltott belépő, korábban az egyes játékokra külön lehetett jegyet váltani. A beléptetési rendszer lényegén 2008-ban nem változtatna a társaság. 2009-től várhatóan lehetőség nyílik többek között az interneten és mobiltelefonon történő jegyvásárlásra is.

Az állatkert kapná meg a Vidám Park területét

Az idei évben a főváros biztosan nem bővíti az állatkertet a Vidám Parkhoz tartozó területtel – mondta el a FigyelőNetnek Hanga Zoltán, a Fővárosi Állat- és Növénykert szóvivője. Ettől függetlenül az intézmény rekonstrukciója az év 30 legfontosabb fővárosi projektjei közé tartozik. Így 2008-ban a jelenlegi 11 hektáros területen felépül többek között a Szavanna kifutó és egy új elefántistálló is. Ugyanakkor kicsi a tér ahhoz, hogy a jövőben az állatkertben olyan nagy helyigényű patások élhessenek, mint bölények vagy magyar szürkemarhák. A városházán ezért számolnak azzal a lehetőséggel, hogy a későbbiekben a Vidám Park elköltöztetésével felszabaduló mintegy 7 hektárral bővítsék az intézmény területét. A Vidám Park vezérigazgatója elmondta, hogy a Városliget összes intézményével korrekt, egyenjogú, partneri viszony kialakítására törekszenek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik