Üzleti tippek

Ismét Szigetvárival kampányol az MSZP

Gyurcsány Ferenc felkérésére a Szigetvári és Társai Kommunikációs Vállalat vezetőjeként Szigetvári Viktor készíti elő az MSZP népszavazási kampányát. Az MSZP korábbi kampányfőnöke szerint ez nem jelenti a személyes visszatérését, ő csak tanácsadó lesz.

Szigetvári Viktor tájékoztatása szerint határozott idejű, hat hónapos szerződés jött létre az MSZP és tanácsadó cége között, amely december 1-jétől él. „Ezekben a napokban tájékozódunk, felmérjük a lehetőségeket” – fogalmazott.

A kommunikációs tanácsadó szerint a feladat azért racionális és elvállalható, mert semmilyen módon nem szól arról, hogy „az MSZP már holnap a legnépszerűbb párt legyen, ahogy arról sem, hogy az elhiteltelenedett kormányzati reformpolitikát most azonnal újra hitelesítse”. A cég egyetlenegy dologra koncentrál, arra, hogy az MSZP testületi döntéseinek megfelelő, a párt politikai érdekei szerinti népszavazási végeredmény szülessen – tette hozzá.

A Népszabadság hétfői száma arról írt, hogy az egészségbiztosítási törvény megszavazása után a kormány kampányba kezd, hogy megértesse a reform lényegét, és ehhez visszahívták Szigetvári Viktort, aki a 2006-os országgyűlési választáson az MSZP kampányfőnöke volt. A kommunikációs szakember elmondta: a lap őt nem kereste meg.

Szigetvári Viktor hangsúlyozta: a tanácsadó az csak tanácsadó, maximálisan felelősséget vállal azért, amit javasol vagy tesz, azonban a lap által idézett visszatérés már csak azért is korlátozott és konkrét feladatra összpontosító, mert az MSZP-nek vannak kommunikációs és szervezetirányításra felhatalmazott vezetői.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik