Üzleti tippek

Az Ikozaéder lett a UPC-AXN Filmfesztivál közönségdíjasa

A filmet nevező Egri András nyerte el a díjjal járó kamerát.

A közönség a szeptember 7-én tartott díjátadó ünnepség óta szavazhatott a kisfilmekre a szervezők internetes oldalain, összesen több ezren adták le voksukat kedvenceikre – áll a szervezők közleményében.

A tavasszal kiírt rövidfilm-pályázatra bárki beküldhette digitális formátumban készített, 1-7 perc közötti kisfilmjét. A megmérettetés egyik célja az volt, hogy felhívják a figyelmet arra: a digitális kamerák és a vágóprogramok korában mindenkinek megvan a lehetősége arra, hogy filmben fejezze ki magát – áll az MTI tudósításában.

A kiírásra 160 pályamű érkezett, volt amatőr és profi filmes által forgatott alkotás is. A szakmai zsűri tagja volt Andy Vajna producer, Török Ferenc és Pálfi György rendező.

A közönségdíjat elnyert 7 perces kisfilm Mátéról szól, akivel nagyapja először és utoljára 80. születésnapján, halála előtt beszélt életéről. Nagyapja 46 évet dolgozott könyvelőként, pedig sosem szerette, 52 évig élt feleségével, holott házasságuk 7. évétől már kolléganőjére vágyott, és 39 éven keresztül pereskedett szomszédjával – vagyis unokája megállapítása szerint csak 20 évet élt boldogan.

A fiú elhatározta: 35 éves koráig fog élni, de addig egy percet sem fog elvesztegetni. Minden döntését egy dobókockára bízta; a számításokhoz kidolgozott egy elméletet, ahhoz pedig kigondolta az “m” (mindegy) faktort. Máté két dologra vágyott, gazdagságra és sok nőre, s 35 éves korára elérte, amit akart. Születésnapján a sínekre, a közeledő vonat elé állt, egy lány azonban, akivel nem sokkal korábban ismerkedett meg, mellé lépett – erre pedig a férfi nem számított.

A fesztivál első díját szeptemberben Gergely Zoltán Szupermosás című rövidfilmje kapta. A második helyezett Komjáti Ferenc Talált Film című alkotása lett, míg Kreiner Tamás 15 perc hírnév című kisfilmjéért a harmadik díjat vihette haza. A zsűri kiemelt elismerésben részesítette Tárnok Gábor Üzenetek című alkotását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik