Üzleti tippek

Az alagút közepén

Nemzetközi szinten felpezsdítheti a médiapiacot a 2008-as pekingi olimpia, a futball-Eb és az amerikai elnökválasztás együttes hatása. Magyarországon inkább csak 2009-től várható érezhető költésnövekedés.

Egészen a XX. század elejéig rendre lefelejtették a világ térképeiről a Katarnak otthont adó félszigetet. Az olaj és főképp földgázkincsekben dúskáló arab országba bő tíz évvel ezelőttig még turistákat sem engedtek, a ZenithOptimedia előrejelzése szerint viszont manapság éppen a katari számít a világ második leggyorsabban fejlődő reklámpiacának. A mindössze 800 ezer lakosú törpeállam úgy válhatott az arab világ médiafellegvárává, hogy innen sugároz a 2001 után ismertté vált állami tulajdonú Al-Jazeera hírcsatorna, amely 120 millió potenciális nézőhöz jut el az arab világban.

Fukar nagyok

Tudta-e…?


A 3,6 millió lakosú Moldovában a színes tévék után 130 dollárnak megfelelő előfizetési díjat kell fizetni öt évre. A háztartások 53 százalékában van színes készülék, 39 százalékában mindössze fekete-fehér.

A magyar médiapiac messze áll a katari, de még a román növekedési rátától is. A MediaLab becslése szerint (lásd táblázatunkat) jövőre 5,3 százalékkal bővül a nettó hirdetési piac, és 2009-ben sem várható óriási pörgés, már ha az arra prognosztizált 5,5 százalékot nem tekintjük annak. Az idei évre jósolt 7,5 százalékos infláció mellett ezek nem túl szívderítő adatok.

Az átlagos növekedési szint felett várhatóan továbbra is csak két médiatípus, a televízió és az internet nő hazánkban. A földfelszíni tévés hirdetési piac például nyolc százalékkal növekedhet jövőre, amely ugyan nem sokkal haladja meg az inflációt, de ilyen piaci helyzetben már-már jónak számít. Simon Zsolt, a Mediaedge:cia ügyvezetője – némileg furcsa módon – a tévék jó szereplését éppen a nagy hirdetők takarékoskodásának tudja be. „Spórolás esetén nem a tévés büdzséből vágnak, mert ott a legszigorúbbak vállalások és amúgy is ez a leginkább költséghatékony médium” – magyarázza.

Az internetes szakma jóval optimistább a MediaLab kalkulációjánál. A következő évekre legalább 20-30 százalékos növekedést várnak, s ezzel 2010-re már nemcsak a rádiót, hanem a közterületi piacot is leköröznék. Derűlátásukat igazolhatja a 13 legnagyobb internetes média tulajdonosa által létrehozott Magyar Online Hirdetési Index legújabb adatközlése, amely szerint összesített hirdetési bevételeik egy év alatt 40 százalékkal nőttek.

A legtöbb médiatípusnál a netes növekedés felével-harmadával már bőven elégedettek lennének. Sokuknál azért tekintenek többé-kevésbé optimistán a jövő évre, mert az idei annyira pocsék volt, hogy annál már szinte csak jobbat lehet produkálni. Simon Zsolt szerint ugyanakkor a teljes hirdetői piacot együtt véve nem olyan rossz a helyzet, mert inkább a legnagyobb hirdetők kezdtek komolyabb spórolásba. A médiumoknak érdemes tehát nyitni a kisebb hirdetők felé. Az ügyvezető tapasztalatai szerint ebben a helyzetben láthatóan a sajtó találta fel magát a legjobban. Összességében ugyanis a sajtópiacra kevesebb hirdetés érkezik az ügynökségek részéről, viszont ezzel párhuzamosan megugrott a kisebb, direkt hirdetők aránya, s ezzel kompenzálták a kiesést. Ezt a trendet megerősítette a lapunkat is kiadó Sanoma Budapest Zrt. hirdetési igazgatója, Jánosi Péter. A kiadónál például kétszer annyi értékesítő tartja a kapcsolatot az egyéni ügyfelekkel, mint az ügynökségekkel. Jánosi szerint a sajtópiac úgy növelheti hatékonyan a hirdetési bevételét, ha a jelenleginél gyorsabban reagál a piaci változásokra. Példaként a Sanoma részéről azt hozta fel, ahogy az „elfáradt” Beau Monde-ot és a Családi Lapot a Marie Claire-re és a Nők Lapja Egészségre cserélték le.

Nem közösködnek

„Az idei évben az egész rádiós piac esni fog, a jobbak akár stagnálhatnak is” – fest nem túl rózsás képet helyzetükről Hauk Zoltán, a Rádió 1 kereskedelmi igazgatója, aki szerint jövőre már remélhetnek némi növekedést, tehát a piac elérheti a 2006-os szintet. Az idei évre tervezett rádiós összefogás is éppen azért halasztódik, mert a rádiók többségénél el vannak foglalva a napi problémáikkal.

Sok rádiónál a csökkenő bevételek miatt spórolásra kényszerülnek, s ennek egyik első áldozata általában a kutatás. Hauk Zoltán szerint egy közös piaci felmérés legalább tízmillió forintba kerülne, a jelenlegi helyzetben azonban sok rádiónál erre nem akarnak költeni, miközben szakmailag nagyon is indokolt lenne. Megoldást jelentene, ha a két „nagy”, a Sláger és a Danubius összefogna, mert akkor valószínűleg követné őket a többi adó. „Nemcsak a rádiók, hanem a teljes médiapiac szempontjából 2009 lehet az áttörés éve. Addigra már helyrerázódhat a gazdaság, felpörögnek az uniós fejlesztések és a választások is közelednek” – vélekedik az alagút végéről.

Kínának kedvez

A ZenithOptimedia előrejelzése szerint 2008 már pörgős év lesz – legalábbis globális szinten. A várakozások szerint ugyanis jövőre minden eddiginél több pénzt költenek el a hirdetők a televíziókban. Az ügynökség adatai szerint 182,4 milliárd dollárért futnak majd a reklámok a csatornákon, ez az összeg pedig 12,5 milliárddal haladhatja meg az idei költéseket. A bővülés elsősorban annak köszönhető, hogy egyre népszerűbbek a televíziós hirdetések Ázsiában. A növekedés révén a világ reklámpiacából várhatóan már 38,2 százalékkal részesednek a televíziók.

Extra lökést adhat a világ reklámpiacának a jövőre esedékes pekingi olimpia is, amely Kína és a vele szomszédos országok tévétársaságainak kedvezhet a leginkább. Mindez pedig azt is jelenti, hogy a kínai reklámtorta 18,4 milliárd dollárra nőhet az idei 14,7-ről. Az előrejelzések szerint a világ első számú sportrendezvénye hárommilliárd dollárral bővítheti a reklámpiacot, és ehhez hasonló mértékben járulhat hozzá az amerikai elnökválasztás, illetve a svájci–osztrák közös rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság. Mindezen tényezők kedvező hatásaival számolva a teljes reklámpiac 483,8 milliárd dollár lehet 2008-ban.
Az egyes médiafelületek közül továbbra is figyelemre méltó az internet fejlődése, amely a várakozásokat is felülmúlja. Az online videókhoz kapcsolódó hirdetéseknek köszönhetően világszinten a 30 százalékos bővülés sem kizárt az idei évhez képest, ez pedig azt jelenti, hogy jövőre 41,6 milliárd dollárnyi reklámbevétel folyhat be az internetes cégekhez. A net ezzel valóra válthatja a korábbi előrejelzéseket, és megelőzheti a rádiókat.

Az USA sem pörög

Az egyes régiókat tekintve érdemes megjegyezni, hogy a legnagyobb piacnak számító Egyesült Államokban továbbra sem túl rózsás a helyzet. A legoptimistább előrejelzések szerint is legfeljebb 3,3 százalékos növekedés várható, s ezen még az elnökválasztás sem segít. Többnyire csak a nagy tévéhálózatok, köztük az olimpiai közvetítés jogtulajdonosa, az NBC, a CBS, valamint az internet és a közterület számolhat komolyabb növekedéssel. A növekedés ütemét tekintve 2008 az elmúlt húsz év legjobb időszaka lehet – véli Dave Poltrack, a CBS kutatási igazgatója. A többi médium esetében csak minimális bővülés várható.

Sokkal kedvezőbben alakulhat a reklámköltés Európa keleti felében, ahol az előrejelzések szerint az idén 18,3 százalékkal növekszik a hirdetési piac. A világ tíz legjobban fejlődő reklámpiacából nyolc itt található. Szerbiában például 2006 és 2009 között a prognózisok szerint több mint négyszeresére emelkednek a hirdetési kiadások, és Kazahsztán is komoly előrelépést produkálhat azzal, hogy hirdetési piaca az idei egymilliárdról 2009-re 1,7 milliárdra nőhet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik